Horgolt táskákat gyárt Koós Réka! A kézi kiegészítőket te is megveheted

Írta:
Kámány Andrea

Számos színész és színésznő kezdett új munkába, vagy éppen vállalkozásba a koronavírus-járvány időszakában. Mivel fellépni nem volt lehetőségük, valamilyen más utat kellett választaniuk, hogy képesek legyen továbbra is fenntartani magukat. Így vált többek között Koós Réka is táskatervezővé.

Táskakészítésre adta a fejét Koós Réka

Egyedi, kézzel készített női kiegészítő gyártásába kezdett Koós Réka. A színésznő korábban is szeretettel gyártotta otthona melegében a horgolt alkotásait, most azonban új ötlete támadt. A saját maga által tervezett és gyártott táskákat mások számára is elérhetővé teszi. Megalapította tehát saját márkáját, és létrehozott egy weboldalt, ahol bárki kedvére válogathat a kézműves csodákból. A színésznő legújabb vállalkozása kapcsán a Blikknek is nyilatkozott:

„A webshop két hónapig készült, és nagyon büszke vagyok rá, mert szerintem szép lett. Van még rajta mit csiszolni, például hogy két nyelvű legyen, hiszen tervezzük, hogy külföldre is szállítunk majd. Megnyugvás, hogy elindultunk, és nagyon jó érzés volt, amikor befutott az első rendelés. Persze akkor lesz értelme az egésznek, ha megismerik az emberek és rendelnek is.”

Koós Réka a bulvár magazinnak azt is elmondta, hogy az elmúlt, pandémiás időszak számára is nehéz volt. Mindazonáltal szerencsésnek mondhatja magát, hiszen akadt jónéhány szinkronmunkája, és reklám felkérése, ami miatt nem került padlóra. A színésznő 2018-ban készítette el első táskáját, és reméli, hogy termékeit mihamarabb megszereti a divat világa is. A kunkidesign névre keresztelt oldalon pedig mindenki kedvére válogathat a szebbnél szebb horgolt és kötött táskák között.

További sztárhíreinket ide kattintva olvashatod:

Kámány Andrea

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.