Itt az új MOL Bubi, amit 30 percig ingyen használhatsz minden alkalommal!

Írta:
Drive Me Baby

Újra bekapcsolódott a főváros vérkeringésébe a megújult közbringaszolgáltatás. Az új MOL Bubit ünnepélyes keretek között indította útjára Karácsony Gergely főpolgármester, Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója, és Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója. Sőt, a megújult MOL Bubi mellé új, kedvezőbb árazás is jár, a havi bérlet így már csak 500 Ft! Tudtad, hogy a Bubi új bringáit nekünk már március elején lehetőségünk volt kipróbálni? Itt az élménybeszámolónk: Már készülnek az új MOL Bubik, amiken napelem, mobiltartó és okoslakat is lesz

Mit kell tudni az új MOL Bubiról?

A MOL Bubi alapjaiban újult meg, hogy az eddigieknél lényegesen jobb felhasználói élményt nyújtson. A szolgáltatás változatlanul, mintegy 30 négyzetkilométeres területen fedi le Budapest belső városrészeit. A főbb újdonságok:

  • A kerékpár defekttűrő, fújt gumikat kapott, ezért könnyebben tekerhető és sokkal jobban gurul elődjénél.
  • Az új applikációban minden MOL Bubival kapcsolatos ügyet pillanatok alatt el lehet intézni, nincs szükség személyes ügyintézésre, illetve a honlap is megújult.
  • Egyszerűbbé vált a kerékpárok felvétele és lezárása, amelyet egy okoslakattal lehet megtenni.
  • A városi közlekedéshez minden kiegészítővel felszerelt jármű széles skálán, könnyedén állítható nyeregmagassággal bárki számára kényelmessé teszi a kerékpározást.
A közlekedők mostantól egy modernebb, könnyebben használható, ráadásul – az új üzemeltetési struktúra miatt – a Főváros számára takarékosabb MOL Bubit vehetnek birtokukba, mely támogatja a fenntartható és élhető Budapest vízióját

Az új MOL Bubi mellé kedvezőbb árazás is jár

  • Az új MOL Bubi havi bérlet 500 Ft-ba, az éves bérlet 5000 Ft-ba kerül.
  • Érvényes MOL Bubi bérlettel a rövid utazások (30 percen belül minden alkalommal) változatlanul díjmentesek. A korábban alkalmazott kaució teljesen megszűnt!
  • Alkalmi felhasználóként csupán egy egyszeri 100 Ft-os bankkártya-regisztrációs díjat kell fizetni a legelső használatkor, de még az is lebiciklizhető az első utazáskor.
  • Egy regisztrációval egyidejűleg továbbra is akár 4 kerékpár használható.

Az újjászületett MOL Bubit a belső tesztek után utolsó lépésként több száz felhasználó segítségével tovább tesztelték, az ebben az időszakban felmerülő hibákat pedig javították. Ennek köszönhetően május 20-án elindult a megújult közbringaszolgáltatás, így már ismét bárki számára elérhetők a BKK közösségi kerékpárjai a város 158 pontján. A szolgáltatás kizárólag a MOL Bubi applikációval használható. Az új árakkal kapcsolatban további részletek is olvashatók a MOL Bubi honlapján.

Olvasd el ezeket a cikkeinket is:

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Navigáció, zene, parkolás: mindenben a mobiljukra támaszkodnak a magyar sofőrök

A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…

2026. 09. 21.
  • Hírek

Nem vicc: macskát kell hajtogatniuk a Lexus mestereinek, 60 ezer órát gyakorolnak

A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…

2026. 09. 21.
  • Tech

A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk

Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…

2026. 09. 20.
  • Trend

Nehéz a lányoknak elindulnia tudományos pályán, de a példaképek inspirálnak

A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…

2026. 09. 20.
  • Autók

Az AI sem tudja elhitetni, hogy ilyen Jeep létezik

Az új Jeep Avenger már eddig is komoly karriert futott be Európában, most pedig egy…

2026. 09. 19.
  • Autók

Az Astra is felveszi a GSE-gúnyát: sportosabb lesz az Opel kompaktja

Az Opel nem lassít a GSE-offenzívával: a Mokka GSE és a Corsa GSE után hamarosan…

2026. 09. 18.