Mesebeli falu Hollandiában, amit egyszer fel kell keresned

Írta:
Drive Me Baby

Hollandia Velencéje, így is szokták hívni Giethoorn nevű falut, hiszen akárcsak az olasz városban, itt sincsenek utak, és autók. Helyettük az itt lakók és az ide látogatók hajókkal közlekednek a mini kanálisokban. Ha már elmúlt a koronavírus-járvány és újra engedélyezett lesz a nemzetközi utazás, Giethoorn mindenképpen szerepeljen a bakancslistádon.

Giethoorn Hollandia csatornavárosa

Hollandia sokkal többet kínál az odalátogatóknak, mint Amszterdam, Hága vagy Rotterdam. A következő holland utazás alkalmával merjd elhagyni a nagyobb városokat, és fedezd fel a csodás vidéki tájakat. Hidd el, sokkal több festői tulipánmezőt és szélmalmot fogsz látni.

A bájos falu, amely 1230 körül jött létre, Amszterdamtól 120 kilométerre észak-keletre fekszik, és kb. 90 perc alatt lehet autóval megközelíteni. Kb. 7 és fél kilométer hosszú csatorna folyik át a falun, ezeken keresztül nem kevesebb, mint 170 kis fahíd ível át. A forgalom legnagyobb része a vízen bonyolódik az úgynevezett “suttogó-hajókon”. Azért suttogó, mert elektromos motorral működnek és így nem zavarják a csendet és nyugalmat ebben a festői faluban. A mesefalu mára már nemzetközileg ismert turisztikai célpontnak számít. Jelenleg nagyjából 2500-an lakják.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.