Hétfőtől már nem kell maszkot viselni a BKK járatain

Írta:
Drive Me Baby

A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban március 7-től, hétfőtől a közösségi közlekedés használatakor, valamint a megállóhelyeken és az állomásokon sincs már érvényben a maszkviselési szabály. Hogyha valaki úgy gondolja, nyugodtan hordhat maszkot, de nem kötelező. Tipp: Egy jegy mind felett! Már elérhetők az időalapú jegyek a BudapestGO-ban

Négy hónap kötelező maszkviselés ér véget

A koronavírus-járvány mérséklődése miatt Magyarország Kormánya feloldja a járványügyi korlátozások döntő többségét. A csütörtöki bejelentés értelmében március 7-től, hétfőtől már a közösségi közlekedés használatakor, valamint az állomásokon és a megállóhelyeken, illetve a pályaudvarokon sem kötelező a maszkviselés. Aki azonban szeretné, továbbra is hordhatja a szájat és orrot eltakaró maszkot, hogy védje az egészségét.

A kötelező maszkviselés a súlyosbodó járványhelyzet miatt tavaly november 1-je óta volt ismét érvényben a közösségi közlekedési eszközökön, az állomásokon és a megállóhelyeken, valamint a pályaudvarokon. Ennek és a rendszeres fertőtlenítésnek köszönhetően a közösségi közlekedés biztonságos választás maradt. A szájat és az orrot egyaránt eltakaró maszk a járvány elleni küzdelem egyik hatékony (és olykor divatos) eszközének bizonyult.

Ajánló:

Forrás: BKK

Drive Me Baby

Share
Írta:
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ford Fact Sunday: az autó, amelyre az egész világ felfigyelt

Ma 118 éve, 1908. szeptember 27-én elkészült az első Ford Model T. A Ford történetének…

2026. 09. 27.
  • Autóvilág

Leesik a telefonod vezetés közben? Inkább hagyd a fenébe!

Egy pillanat alatt veszélyes helyzetet teremthet, ha vezetés közben ösztönösen a leeső telefonod után kapsz.…

2026. 09. 26.
  • Autóvilág

A győri mérnökök keze munkája is benne van az új Audi Q9-ben

Az új Audi Q9 nem csak az Audi németországi fejlesztőközpontjaiban született: a nagyméretű SUV fejlesztésében…

2026. 09. 26.
  • Autók

Rövid menetpróbán a Geely E2 – kicsi, elektromos és meglepően érett

A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…

2026. 09. 25.
  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.
  • Autók

Bővül a modellkínálat: már rendelhető az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály C 300 4MATIC electric modellváltozata

A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…

2026. 09. 25.