Hat új elektromos KONA segíti mostantól az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. A 450 km hatótávolságú, 5 személy szállítására alkalmas autók a szervezet budapesti, miskolci, kastélyosdombói és dunavarsányi intézményeiben, illetve az Országos Segélyközpontban látnak el majd karitatív szolgálatot.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szolgálatára most, a járvány második hullámában is nagy szükség van. „Segélyszervezetünk mindennapi munkája során kiemelt érték a fenntarthatóság. Országos intézményhálózatunk működtetése során egyre inkább a megújuló energiák felhasználására törekszünk. A szervezet flottáját gyarapító elektromos autók használatával növelni tudjuk szolgáltatásaink hatékonyságát. A kedvezőbb üzemeltetési, karbantartási és szervizelési költségeknek köszönhetően pedig az személy- és adományszállítási feladatainkat is költségkímélőbb és környezetkímélőbb módon tudja ellátni” –mondta el Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.
„Kiemelten fontos mindannyiunk számára, hogy fenntarthatóbbá tegyük környezetünket. Ehhez nagyban hozzájárulhatunk azzal, ha teljesen elektromos autókkal közlekedünk. Fontosnak tartjuk, hogy a segítség időben, megbízhatóan és környezettudatos módon juthasson el a rászorulókhoz. Büszkék vagyunk arra, hogy ez az elektromos KONA flotta segíti a szervezet munkáját a jövőben” – mondta az autók átadásánál Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője.
Az együttműködő partnerek mellett az autók bemutatásába és átadásába bekapcsolódott Lékai-Kiss Ramóna Hyundai márkanagykövet, aki évek óta segíti önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…