„Nem gyógyítható szembetegségem van, makuladegenerációnak hívják” – mondta Pogány Judit. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a Retro Rádió Abaházi Presszójában nyilatkozott egészségügyi problémájáról, ami miatt már vezetni sem tud. Ez is érdekelhet: Istenes Bence zarándokútra indult, egy időre visszavonul
A színművész interjújában, amit a Bors idéz, elmondta, hogy betegsége miatt már nem ül volán mögé, egészségi állapota pedig kihat a munkájára is. „Nagyobb betűkkel kell nekem írni a színházi szövegkönyveket. Először csak egy kicsit nagyobbat kértem, mostanra már jóval nagyobbra van szükségem, hogy egyáltalán lássam. Így is már ötös szemüvegre van szükségem. Ez a betegség nem dioptria hiba. Minél nagyobb a betű, annál kisebb egységet töröl ki a szemem. Most fejeztük be a Bogyó és Babócát, mert én mondtam, hogy egyre nehezebb már nekem ez az olvasás. Föl kell még mondanom egy-két mesét, ezek rajta vannak a tabletemen, ki kell nyomtatnom és fel kell nagyítanom őket, hogy be tudjam gyakorolni az olvasásukat” – tette hozzá Pogány Judit.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…
Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…
A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…
Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…
A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…