gődény györgy
(Fotó: Doktor Gődény/Facebook)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság komoly büntetéssel sújtotta azokat, akik részt vettek március 20-án a Hősök terén szervezett tüntetésen. Gődény György ezúttal “csak” szervezőként volt jelen, ez azt jelenti, hogy ezúttal egymilliós bírságot kapott, azaz most nem ő teheti zsebre a jogellenes tüntetések után járó szokásos dupla pénzbüntetést, írja a 24.hu.

A gyülekezés után 98 emberrel szemben indult eljárás részvétel, 216 személlyel szemben pedig tiltott csoportosulás miatt. Huszonkét embernek kell felelnie majd azért, mert nem viselt maszkot, hat embert az igazolás megtagadása miatt jelentettek fel. Tizenkilenc embert pedig több szabályt is megsértett egyszerre. Ezek a szabálysértési eljárások azonban még folyamatban vannak, írta a BRFK.

Ez Gődény György harmadik pénzbírsága 30 napon belül

A most kiszabott bírságok azt jelentik, hogy a vírustagadó gyógyszerész már a harmadik súlyos pénzbírságot kapta egy hónap leforgása alatt. A február 28-i Hősök terén lévő tüntetés miatt szintén egymillió forintra büntették a tüntetés szervezéséért, illetve tartásáért. De hasonlóan súlyos büntetést kapott a március 15-ei alakításáért is. A február 28-ai, a március 15-ei és a március 20-i megmozdulás szervezése, tartása miatt kirótt bírságokat még senki nem fizette be a járvány miatti intézkedések ellen tiltakozó hangadók közül.

Ez is érdekelhet:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •