Mucsi, Badár, Csuja és Hajnóczy Soma egymást szívatták játék közben

Írta:
Kámány Andrea

Együtt játszott a hazai szórakoztatóipar négy nagy kedvence. Mucsi Zoltán, Csuja Imre és Badár Sándor közösen próbálta ki Hajnóczy Soma saját fejlesztésű, Fröccs névre keresztelt társasjátékát. A rendkívül jó hangulatban telt mulatozásról videófelvétel is készült.

Társasjáték est sztárokkal

Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok felismerte, milyen nagy szükség van a szórakoztatás ezen formájára a mostani helyzetben. Ezért kitalálta, hogy létrehoz egy saját társasjátékot. A siker pedig nem maradt el, hiszen a Fröccs névre keresztelt többszemélyes játék megnyerte a 2020 legjobb kártyajátékának járó díjat. Annyira bejött Somának a biznisz, hogy az első kiadás egy hét alatt elfogyott. Soma pedig azt is bebizonyította, hogy a társasjáték nemcsak a résztvevőknek szórakoztató, hanem azoknak is, akik kívülről nézik. Főképp, ha olyan játszótársakkal játszol, mint Mucsi Zoltán, Csuja Imre és Badár Sándor.

Korosztálytól függetlenül mindenki élvezni fogja a társasjáték menetét

Soma le akarta itatni a többieket

A négy sztár könnyed hangvételű játékában egymást váltották a feszült pillanatok és a nagy röhögések. A hírességek kocsmahősök szerepébe bújva próbálták a legtöbb fröccsöt eladni, és persze abból a legnagyobb vagyonra szert tenni. Ha pedig üzletelés, akkor alkudozás. A kofárkodás során az is egyértelmű, hogy a három színész egymás szívatását sem hagyhatta ki. Soma mint jó házigazda, néhány pohár fröccsel is vendégül látta játékostársait, bár elmondása szerint az is a stratégiája része volt, hogy leitatja ellenfeleit.

Ha kíváncsi vagy, kinek ment kifejezetten nehezen a társasjáték, és ki lett végül a győztes, nézd meg a könnyed szórakozásról készült videót:

További színes híreinket se hagyd ki! Böngéssz cikkeink között:

 

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.