A Porsche és a Rimac tegnap hatalmas show keretén belül jelentette be a nagy hírt: ezentúl egy cégben egyesül a Bugatti Automobiles és a Rimac Automobili. A Bugatti több mint két évtized után így elhagyja a Volkswagen konszernt, és a Porsche tulajdonába kerül. Ezt se hagyd ki: Rimac C_Two: A Porsche közreműködésével érkezik az első horvát elektromos szuperautó
A Porsche megállapodást írt alá az elektromos járművekre szakosodott horvát Rimac-kal egy új közös vállalat létesítéséről, ami a Bugatti-Rimac nevet kapta. Az új cégben a Rimac 55 százalékos, a Porsche 45 százalékos részesedéssel rendelkezik majd. A tranzakcióra a negyedik negyedévben kerül sor. Az új vállalat, aminek vezérigazgatója maga Mate Rimac, egyesíti a Bugatti szuperautó-üzletágban szerzett tapasztalatait a Rimac az elektromobilitás terén szerzett innovációs kapacitásával.
A Bugatti-Rimac egyesülésnek a tervek szerint 430 alkalmazottja lesz, ebből 300 a Rimac központjában, Zágrábban, 130 pedig a Bugatti franciaországi manufaktúrájában, Molsheimben. A két cég továbbra is függetlenül működik majd egymástól. Az együttműködés első új modellje a belsőégésű motoros Bugatti Chiron, valamint a teljesen elektromos Rimac Nevera lesz.
A szervezők megadták a módját a nagy bejelentésnek, az esemény színhelye ugyanis a történelmi Lovrijenac erőd volt, amely Dubrovnik óvárosán kívül egy 37 méter magas sziklatömbön fekszik. A tenger fölé magasodó építmény tetejére ráadásul helikopterek szállították a nem mindennapi sajtótájékoztatón megjelenő három szuperautót, a Porsche Taycant, a Rimac Neverát és a Bugatti Chiront. Az eseményt erre a linkre kattintva nézheted meg.
Ez is érdekelhet: Gondoltad volna, hogy ezeket a szuperautókat közúti használatra tervezték?
A következő oldalon többet is megtudhatsz a Rimac első nagy dobásáról, a Neveráról.
Oldal: 1 2
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…