Jó hír viszont, hogy a magyarokra nem jellemző a karácsonyi ételpazarlás, vagy az ünnepek alatt megemelkedett élelmiszer-hulladék előállítás. A válaszadók többsége, 41,7 százaléka lefagyasztja, és később elfogyasztja a karácsonyról megmaradt fogásokat. 36 százalék pedig saját bevallása szerint úgy főz, hogy egyáltalán nem is hagy maradékot.
Az ajándékozás elengedhetetlen és fontos része a szeretet ünnepének, ám ez meglehetősen sok hulladéktermeléssel járhat, ha nem figyelünk oda. A válaszadók majd kétharmada (66 százalék) általában klasszikus karácsonyi csomagolópapírt használ, ami az ajándékról letépve sokszor egyből a szemetesben landol. 44,6 százaléka viszont az ajándéktasakok vagy ajándékdobozok mellett döntenek, amiket a következő évben újra használni lehet. Sőt minden tizedik ember már kifejezetten újrahasznosítható csomagolópapírt vásárol. A megkérdezettek mindössze 13 százaléka állítja, hogy inkább be sem csomagolja az ajándékokat. Témába vág: Felfoghatatlan mennyiségű karácsonyi hulladék keletkezik, de nem kell így lennie
De mit is szeretnénk becsomagolni? Habár ezen a fronton is van némi nyitottság, hiszen a válaszadók több mint fele (54 százalék), bevallása szerint néha készít saját kezűleg ajándékot, használt darabokban már nem szívesen gondolkodnak. 64 százalékuk soha nem szokott másodkézből ajándékozni.
Az alábbi karácsonyi cikkeinket se hagyd ki:
Oldal: 1 2
Minden évben van egy különleges nap, amely a lányokról szól, amikor meghatározó inspirációt szerezhetnek a…
Vannak autók, amelyek gyorsak. Vannak autók, amelyek drágák. És vannak olyanok is, amelyek annyira látványosan…
A kamionos életforma sokak számára misztikus: hosszú utak, magány, szabadság és kompromisszumok különös keveréke. De…
A Forma–1 világa ismét fordulóponthoz érkezhet – és most nem csak a köridők vagy a…
A BMW 7-es sorozat legfrissebb generációja megérkezett, és nem apró lépésekben halad előre – hanem…
Az Uber ismét nagyot igyekszik dobni – és ezúttal nem csak a városi fuvarozásban, hanem…