Járványhelyzetben azt gondolnánk, hogy a tömegközlekedést kerülve egyre többen térünk át alternatív közlekedési eszközökre, s nem is tévedünk nagyot, hiszen jelenleg a felnőtt lakosság 70 százaléka pattan rendszeresen bringára. A Vatera felmérést készített bringás szokások témakörben, és kiderült: átlagosan 52 000 forintos biciklink van, és évente kb. 8 500 forintot költünk karbantartásra. Az online piactéren is népszerű a kategória, 2020 augusztusában és szeptember elején többször kerestek a felhasználók a kerékpár szóra, mint például a maszkokra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy inkább használtat választunk, az esetek 94 százalékában ezek kerültek az elmúlt egy évben a virtuális kosarakba.
Ami a járvány alatti bringás szokások kapcsán tisztán látható, az az, hogy a kerékpározók közel harmada (29%) naponta, vagy naponta többször is teker. A válaszadók negyede (26%) pedig hetente többször. Legalább hetente egyszer biciklire ül a kutatásban résztvevők 15 százaléka, ennél ritkábban pedig 30%. Többségük (36%) az egészséges életmód jegyében pattan bringára, 19 százalékuk szerint jó hétvégi közös program. Kicsit kevesebben, 13 százalék azért választja ezt a közlekedési módot, mert sokszor gyorsabb, mint más közlekedési eszköz és elkerülhetik a dugókat. 12% a tömegközlekedést kerüli így. Elenyésző azoknak a száma, akik azért használnak biciklit, mert nem kell parkolással bíbelődniük (10%), és szép helyekre eljuthatnak így (10%). Összességében a szabadidős tevékenységeket is beleszámolva elmondható, hogy nem vagyunk otthonülő típusok, a válaszadók hetente átlagosan 190 kilométert tesznek meg, de olyan is akad, aki saját bevallása szerint hetente 15 000 kilométert utazik.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
A repülőtéri utazások egyik legkellemetlenebb pillanata nem feltétlenül a hosszú biztonsági ellenőrzés vagy a késő…
Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…
A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…
Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…
A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…
A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…