Fehérvári Gasztro- és Zeneünneppel indul a tavasz!

Első alkalommal rendezik meg a Fehérvári Gasztro- és Zeneünnep programsorozatot március három szombatján, amelyre ingyenes koncertekkel, valamint gasztronómiai különlegességekkel, termelői és kézműves vásárral készülnek a szervezők. Ez is érdekelhet: 30 ország várja az utazni vágyókat az Utazás 2022 kiállításon

A Fehérvári Gasztro- és Zeneünnep színes programmokkal várja a kicsiket és nagyokat

Március 5-én a Fehérvári Civil Központ előtti tér ad otthont a rendezvénysorozat nyitányaként megrendezett három koncertnek, ahol többek között a Horváth János Quintet előadását hallgathatjuk meg. A gyermekeket arcfestés, csillámtetkó és tradicionális fa játszótér várja, de termelői és kézműves vásárral is készülnek a szervezők. Így nem csak élménnyekkel, hanem szép kis ajándékokkal gazdagodva térhetünk haza a rendezvényről.

Két hét múlva, március 19-én szombaton még nagyobb volumenben tárja ki kapuit a zene és a gasztronómia ünnepe. Székesfehérvár Fő utcájában a Mátyás király emlékműnél vásári forgatag, 15 órától pedig koncertek várnak mindenkit. Az est sztárfellépője 18 órától Orsovai Reni zenekara, a székesfehérvári származású NENE lesz. Aki még a továbbiakban is szeretne a gasztronómia és az igényes muzsika adta élvezetekben lubickolni, a szabadtéri koncerteket követően 19 órától négy elegáns étterem közül választhat, melyekben a Kovács Aliz trió, Horváth Dávid, a Mai Rumba és a Hász Eszter duó fognak esti koncerteket adni.

A Fehérvári Gasztro- és Zeneünnep utolsó eseménye március 26-án lesz. Ezúttal a Palotavárosi tavak rendezvényterén épül fel a színpad, melyen Pirityi Imre Zenekara, Crescendo Selecta, majd Vörös Janka és Oláh Dezső duó adnak elő. Itt ismét nem csak a fülnek jár a kényeztetés: kézműves és termelői vásárban nézelődhetünk ezen a remélhetőleg már napsütéses kellemes tavaszi hétvégén. A programok alatt mindvégig ingyenes játszóház és gyermekprogramok várják a családokat. A rendezvénysorozatról bővebb információt itt találsz.

Hasonló cikkek, amik érdekelhetnek:

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890 000 Ft-os induló árával rendkívül versenyképesen lép be, de ami még durvább: a minden földi jóval kitömött, dögös, fullos Sport verziót is megkapod 12 millió forint alatt.

Tovább olvasom »
Promóció

Fehérvári Gasztro- és Zeneünneppel indul a tavasz!