Oltási igazolvánnyá alakul át február 15-étől a védettségi igazolvány, és hét napra rövidül a karantén ideje – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Emellett február 15-étől csak az minősül oltottnak, aki megkapta a koronavírus ellen a harmadik oltást, illetve az, aki hat hónapon belül kapta a második oltását. Fontos: Itt az újabb oltási akció! Januárban hétvégenként időpont nélkül lehet oltatni
A miniszter azt is hozzátette, hogy nem lesznek új igazolványok, a meglévő plasztik kártyák QR-kódjai alapján lehet ellenőrizni az okmányt, és így az oltottságot. Fontos továbbá, a koronavíruson „átesettség fogalma” az omikron variáns után mást fog jelenteni; nem az átesettség, hanem az oltás jelent védettséget.
Változik a karanténkötelezettségre vonatkozó szabály is: felnőtteknél hét nap lesz a karantén, öt nap után, tünetmentesség esetén, negatív koronavírus-teszttel ugyanakkor „lehet szabadulni.” Az iskoláknál a felső tagozatnál már bevált gyakorlatot kiterjesztik az alsó tagozatra is, mivel már ez a korosztály is kaphat oltást. Eszerint ha egy osztályban megbetegedés van, akkor a karanténkötelezettség időtartama 5 napra csökken, de csak azokra vonatkozik, akik oltatlanok.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…
Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…