Ezek a magyar települések voltak a legnépszerűbb úti célok 2019-ben

Írta:
Drive Me Baby

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által minap közzétett adatok szerint 2019-ben a turisták összesen 31 millió 261 ezer éjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken. Ez 0,8 százalékkal haladja meg a 2018-as eredményt. Budapesten az V. kerület, vidéken Hévíz áll az élen a kereskedelmi szálláshelyek 2019-es összesített vendégéjszaka-száma alapján. A települések top 30-as listájában csak kisebb változások történtek 2018-hoz képest. A Balatontipp.hu idén is elkészítette elemzését a vendégéjszakák forgalma alapján a 30 legjobban teljesítő település, illetve budapesti kerület eredményéről. Következzenek a legnépszerűbb úti célok!

Legnépszerűbb úti célok top 30

Az első hat helyen nincs változás: a főváros 5., 7. és 6. kerületében működő kereskedelmi szálláshelyek bonyolították a legnagyobb vendégéjszaka-forgalmat 2019-ben is. A 4. és az 5. helyen két fürdőváros, Hévíz és Hajdúszoboszló áll, majd Budapest VIII. kerülete következik – ami nemrég Macskafogós tűzfalfestménnyel gazdagodott. A további helyeken is a többség őrzi korábbi pozícióját. Fontosabb eltérés az előző évhez képest csupán Harkány és Kecskemét pozíciójában történt: a 2018-ban 28. helyen szerepelt Kecskemét kicsúszott a 34. helyre, a korábban 37. Harkány pedig a 29. helyen bekerült a top 30-ba 2019-ben. Budapest 9. kerülete négy helyet, Eger, Pécs és a 4. kerület egy-egy helyet javított. Bük és az 1. kerület két-két helyet, Szeged és Visegrád egyet-egyet rontott a 2018-as eredményén.

Fotó: balatontipp.hu / Győrffy Árpád

A belföldi preferenciák változásai

A belföldi vendégforgalom 0,4%-os országos csökkenése jelentős eltérésekkel érintette a top 30 szereplőit. Jelentősebb visszaesést elsősorban egyes fővárosi kerületekben látni, ahol egyébként nem nagy arányt képviselnek a magyar vendégek.

Hazánk fiai még jobban szerették 2019-ben Balatonfüredet; fotó: Wikipedia

Vidéken 19,1%-os hazai forgalomcsökkenést regisztráltak Visegrádon, 12,8%-osat Győrben, valamint 12,2%-osat Sopronban – hogy csak a jelentősebb változásokat említsük. Ugyanekkor Harkány 26,5%-kal, a 8. kerület 13,1%-kal, Pécs 9,9%-kal, Balatonfüred pedig 8,4%-kal növelte belföldi forgalmát. Pécs egyébként még vonzóbbá kívánja tenni magát: a városba érkező, illetve ott lakó, fogyatékossággal élőknek segít egy weboldal segítségével megtervezni egy-egy programhoz, ügyintézéshez, vásárláshoz, városnézéshez a szükséges útvonalat.

A legnépszerűbb úti célok a a külföldiek szerint

A külföldi forgalom országosan 2,3 százalékkal volt jobb az egy évvel korábbinál. Ezen a piacon jelentősebbnek mondható visszaesést csak Balatonfüreden látunk, ahol 11,6%-os csökkenéssel zárták a 2019-es évet. A legnagyobb, 32,9%-os növekedés Visegrádon látható – igaz alacsony bázisról indulva –, a 9. kerület 16,4%-kal, Gyula 11,4%-kal, Miskolc 9,9%-kal, a 4. kerület 9,6%-kal, Sárvár 9,1%-kal, a 3. kerület 8,7%-kal, a 6. kerület 8,3%-kal, Zalakaros 7,8%-kal növelte külföldi vendégforgalmát az előző évhez képest.

Visegrád Fellegvárára még több külföldi volt kíváncsi tavaly; fotó: www.visitvisegrad.hu

Fontos újra hangsúlyozni, hogy a KSH fenti adatai csak a kereskedelmi szálláshelyek forgalmát tartalmazzák. A magánszálláshelyek nyár körül ismertté váló forgalma akár jelentősen is módosíthat a különböző sorrendeken, ahogyan ez tavaly is történt.

Forrás: Turizmus.com

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.