Utazásaink alkalmával, valljuk be, nem sokan vagyunk, akik különösebben szívlelik a nemzetközi repülőterek várótermeit. Inkább szeretnénk minél gyorsabban átjutni rajtuk, hogy megkezdhessük jól megérdemelt pihenésünket vagy odaérjünk az üzleti megbeszélésre. Sokszor nem is vesszük észre, hogy a repülőtér és az ott töltött rövidebb-hosszabb idő is már az utazásunk része. Szerencsére vannak olyan légikikötők, amelyeket érdemes kicsit jobban megismerni. Képes bemutató néhány nemzetközi reptérről sok érdekességgel fűszerezve.
1. Hamad Nemzetközi Repülőtér (HIA), Doha
A budapesti Liszt Ferenc repülőtérről közvetlen összeköttetéssel 5,5 óra alatt elérhető HIA 2020-ban a világ 3. legjobb repülőtere díjat nyerte el a rangos Skytrax szavazáson. Nem véletlenül. A reptér 2.200 hektáros területen fekszik, és eddig évente több, mint 35 millió utast szolgált ki. Az üzletek és éttermek 0-24 órában vannak nyitva, a gyereknek külön egy-egy részen játszótér van kialakítva. A teljes „wellbeing” érzéshez úgynevezett alvó szobákat is kialakítottak, külön férfi, női és családi felosztásban, ahol az utasok átszállásukra várva kényelmes, hátradöntött székeken pihenhetnek, aludhatnak.
Ha még nagyobb kényelemre vágyik az ember, igénybe veheti a több luxus váró egyikét, vagy a repülőtéren belül található szállodát (Oryx Airport Hotel), amelynek saját wellness részlege és egy 25 méteres úszómedencéje is van! A legkülönlegesebb dolog a reptéren, az a 7 méter magas, Urs Fisher svájci művész által tervezett sárga maci szobor, amelyet az emír lánya a Christie’s aukcióján New Yorkban 6.8 millió USD-ért vásárolt meg és állíttatta ki Doha nemzetközi repülőterén. Ha érdekel, hogy melyek a legjobb látnivalók Dohában, olvasd el ezt a cikkünket.
A következő oldalon további nemzetközi repülőterek látványosságai várnak.
2. Gibraltár-i repülőtér, Gibraltár
A világ egyik legérdekesebb repülőtere. Bár az Ibériai-félsziget déli csücskén fekszik, a brit Védelmi Minisztérium a tulajdonosa. Mindössze egy terminálja van, és a repülőgépek kifutópályája keresztezi az egyik közutat. Így minden alkalommal, ha repülőgép érkezik/indul, lezárják a Winston Churchill Avenue-t és az autósoknak várniuk kell, míg le/felszáll a gép. Persze, azért nem kell félni, hogy percenként lezárnák a teret, ezzel pedig állandó forgalmi dugókat eredményezne. Az 1939 óta üzemelő légikikötő csak az Egyesült Királyságba és Marokkóba indít, illetve fogad járatokat. Még így is, 2019-ben fél millió utas fordult meg itt.
3. Auckland Airport, Új-Zéland
Mintha csak egy mesébe csöppenne az ember, amikor megérkezik a világ végére, Új-Zélandra. Erről a meséről pedig pont itt forgattak filmet és tette vonzó turisztikai célponttá az országot. Az érkező terminálon Gyűrűk Ura szobrok vannak kiállítva és a kijárati kapu felett is erre utaló installációt helyeztek el. 26 belföldi és 49 nemzetközi légikikötővel van összekötve. Érdekesség, hogy 1990 és 2005 között a repülőtér saját frekvencián üzemeltetett rádióállomást, ahol a hasznos információkon túl zenéket is játszottak az utasoknak.
A következő oldalon további nemzetközi repülőterek látványosságai várnak.
4. Changi Airport, Szingapúr
A világ legjobb repülőtere – ahogy immár 8 egymást követő évben, 2020-ban is elnyerte ezt a rangos Skytrax-díjat. Nekem személy szerint a kedvenc repülőterem, ez volt eddig az egyetlen hely, ahol azt éreztem, hogy nemcsak átrohanni szeretnék rajta, hanem valóban megnézni, megismerni. Az érkező terminálon hatalmas vízesés és megannyi falra ültetett orchidea, és más egzotikus virág fogadott, mintha csak egy dzsungelbe érkeztem volna! A nemzetközi reptér bővelkedik érdekességekben és különlegességekben: pl. van botanikus kertje, kaktusz kertje, sőt vízililiom kertje is! Saját szállodájának, a Aerotel Transit Hotel tetőterén medence várja az utasokat, és ha minimum 5 és fél óra átszállási időnk van, akkor jogosultak vagyunk ingyenes, 2,5 órás buszos városnézésre Szingapúrban a reptér és a Heritage Tour szervezésében.
5. Istanbul New Airport, Isztambul
Nem hagyható ki a világ legforgalmasabb és talán egyik legnagyobb repülőtere, a 2018 őszén átadott új isztambuli nemzetközi repülőtér. A 76,5 millió m2-es területre épült, 300 célállomásról fogadni képes, 6 kifutópályával rendelkező reptér utasforgalma 2019-ben 209 millió fő volt! (Összehasonlításul, a budapesti repülőtéren ugyanebben az évben 16,2 millió fő volt). A légikikötőt 36 milliárd (!) USD-ból építették fel. A légi irányító központ épülete egy tulipánt formál, amely a város szimbólumára utal. Egyszer volt szerencsém a repteret személyesen is megnézni, és olyan hatalmas volt, hogy szó szerint 20 perc gyaloglásba tellett, mire a kapun kijutottam és a taxikhoz értem.
A cikk eredeti szerzője Szabó Petronella, a petrazworld.com utazási blog szerzője