Erdei Zsolt ökölvívó
(fotó: instagram.com/ erdei z)

Brutálisan meghízott Erdei Zsolt. A profi ökölvívó mégis úgy tekint a plusz kilókra, mint egy intő példára, amely segítség lehet a túlsúllyal küzdők számára. A sportoló most belevágott a nagy kihívásba, és eltökélt célja, hogy újból visszanyerje egykori versenysúlyát.

Sosem mutatott ennyit a mérleg az élsportoló alatt

Erdei Zsolt egykori élsportoló, profi ökölvívó, miután abbahagyta a versenyszerű edzéseket, bizony elengedte magát. A mozgás elhagyása mellett ugyanis nem csökkentette a bevitt kalória mennyiségét. Ennek pedig meglett az eredménye: jelenleg húsz kilóval mutat alatta többet a mérleg, mint fénykorában. Erdei Zsolt számára ezért nem is volt kérdés, hogy belevágjon-e a három hónapos fogyókúrába.

A 46 éves sportoló tisztában van azzal, hogy hízásának oka nem feltétlenül a bezártság, és a pandémia. Úgy véli, hogy a hirtelen felszaladt kilók mögött a túlzott energiamennyiség bevitele áll. Amennyire tisztán látja a hízásának okát, épp annyira látja a diétás időszak iránti kifogásait is.

„Úgy éreztem, hogy cél nélkül nehéz belevágnom egy fogyókúrába. Persze az is lehetne a cél, hogy jobban érezzem magam, hogy kényelmesebbek legyenek a ruháim, de mindig találtam kifogást. Motivációm sem volt, mert egyedül végigcsinálni egy diétát mindig nehezebb, mint csoportosan. Néhány hete viszont megtalált egy fogyókúrás kihívás, és az a tudat, hogy nem egyedül szenvedek, mindig segít.”

Soha nem lesz már a régi

Erdei Zsolt egykori versenysúlyához képest most húsz kilóval nehezebb. Azzal azonban tisztában van, hogy ugyanazt az állapotot már nem lehet visszahozni és nem is lenne egészséges dolog. 98,5 kilóról indult a fogyása, de már 85-88 kilóval is elégedett lenne.

„Tudtam, hogy a mozgás hiánya egyszer megbosszulja magát. Talán többet is eszek, mint régen, de most minden arra ösztönöz, hogy megcsináljam, és példát mutassak azoknak, akik szintén túlsúllyal küzdenek. Nemrég orvosnál is jártam, ahol kiderült, hogy kicsit zsíros a májam, így ez volt a legjobb figyelmeztetés, hogy ideje változtatni.”

Erdei Zsolt Ízvarázsló című műsorban
Egészséges ételeket főzött az ökölvívó a népszerű Youtube csatornán

Brutális módszerrel fogyott korábban Erdei Zsolt

Zsolt felidézte azt is, hogy élsportoló korában sokszor pár nap alatt kellett 8-10 kilót leadnia. Ilyenkor azonban nem zsírból fogyott, hanem folyadékot vesztett. Ez pedig közel sem egészséges megoldás, mégis a legtöbb küzdősportban a mai napig ezt a módszert alkalmazzák fogyásra.

„Sokkal hatásosabb lenne tudományos alapokra helyezni, dietetikus tanácsát igénybe venni, de itthon, és sok más külföldi országban erre még nincs anyagi keret. Igazából ez egy libikóka-játék, ami hosszútávon nem tesz jót a szervezetnek. A poklok poklát jártuk meg, amikor 2-3 napig nem ettünk, és nem is az volt a baj, hogy éhesek voltunk, hanem sokkal inkább az, hogy szomjasak. Arról nem is beszélve, hogy éhesen, és szomjasan mennyivel ingerlékenyebb az ember” – tette hozzá Erdei Zsolt, aki azzal is tisztában van, hogy önmagában a diéta nem elég. Sikeres csak akkor lesz, ha a fogyókúra testmozgással párosul.

További fogyással és diétával kapcsolatos cikkeinket itt találod: 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •