Ehető kávéscsészéket ad a fedélzeten egy légitársaság

Írta:
Drive Me Baby

Ehető kávéscsésze az Air New Zealand új dobása. Egyelőre tesztüzemben kezdett működni a járatokon.

8 millió kávé, 8 millió ehető csésze?

Az új-zélandi Twiice elnevezésű cég csészéi leginkább piskótákból készült sütiknek tűnnek, növényi alapúak és vaníliaízűek. Kibírják a forró kávét anélkül, hogy megszottyadnának. Az Air New Zealand korábban bejelentette, hogy a fedélzeten és a reptereken található váróikban is csak és kizárólag lebomló anyagból készült csészéket fognak használni. Július óta a salátadresszinget és a szójaszószt is mosható tálakban, és nem egyszer használatos zacskókban szolgálják fel. A légitársaság szóvivője szerint évente összesen 8 millió kávét szolgálnak fel a járataikon.

Lebomló csésze tesztüzemmódban; fotó: Air New Zealand

Habár az Air New Zealand együttműködése a Twiice-szal még csak most kezdődött, az utóbbi cég szerint lenne még lehetőség a jövőben hasonló akciókra. Az ehető csésze után most épp egy új, ehető tányéron dolgoznak.

Attrakciók szerte a világban

A légitársaságok és a repterek időről időre meghökkentő, előremutató vagy épp cuki attrakciókat indítanak útjukra. Míg egy svéd légitársaságnál kutyaszán transzfer viszi az utasokat a szállásra, addig a San Francisco repülőterén terápiás malac segíti leküzdeni a repüléstől való félelmet. Szingapúr légikikötőjében egy hatalmas csúszda gondoskodik a jó hangulatú várakozásról és arról, hogy a becsekkolás után az utasok egyenesen a kapukig jussanak. Európa legjobb repülőtéri várójában pedig csillagfényplafonos egyéni pihenőszobák, masszázsfotelek, sörcsapok várják az utasokat.

Forrás: Index

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.