„Az, hogy a home office-ban dolgozók aránya ilyen magas szinten marad, arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ezeknek szükségszerűen alkalmazkodniuk kell a járvány utáni világhoz, amely a távmunka és a digitális érintkezési pontok tartósan nagyobb arányú alkalmazását foglalja magában. Ez egészen biztosan egyben azt is jelenti, hogy újra kell gondolni a vállalati hálózatok és rendszerek védelmét. A védekezés terén mind erősebb trend, hogy már a megelőzésre, a prevencióra kerül a hangsúly. Ennek egyik magyarázata, hogy a távmunkában lévő alkalmazottak elé még véletlenül se kerüljön olyan tartalom, amelyre kattintva a cég teljes hálózata, sőt működése megbénulhat” — hangsúlyozta Gölcz Dénes, a Maxvalor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Témába vágó eredményeket mutat a Maxvalor alapítóinak megbízásából idén nyáron, közel 120 hazai vállalatvezető megkérdezésével készített kutatás eredménye. Eszerint a vírushelyzet alatt a döntéshozók közel 14 százaléka kifejezetten a csapata távmenedzselését, a céges adatok védelmét, a megfelelő IT biztonság megteremtését érezte a legfontosabbnak. A megkérdezettek csaknem fele az értékesítés (47%), mintegy 40 százaléka pedig a pénzügyi folyamatok miatt aggódik. Egy tetemes kör a munkaerő-toborzás (18%) és a marketing (14%) feladatoktól is tart. Tipp: Hogyan védekezzünk a kibertámadások ellen?
A várható kihívásokkal többnyire összhangban vannak azok a területek, amiket a cégek — szintén egy éves távlatban — digitális megoldásokkal tennének hatékonyabbá. A válaszadók ugyanis az értékesítést (40%), az online marketinget (30%) a belső kommunikációt (28%), az IT-t — beleértve a távmenedzsmentet, a monitoringot és a folyamat-automatizálást — (26%), valamint a pénzügyet (26%) és a logisztikát (14%) is ilyen eszközökkel fejlesztenék.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Oldal: 1 2
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…