Több mint egy hektáron válogathatsz a használt autókból. Mutatjuk, hogy hol

Írta:
Kámány Andrea

Das WeltAuto Centrum néven használt autó kereskedést adott át a Porsche Hungaria Budaörsön. Az 1 milliárd forintos beruházás 1,1 hektáros területen valósult meg, ahol akár kétszáznál is több használt autó várhatja az érdeklődőket. Az új telephely azonban nem csak emiatt lesz igazán különleges. Mutatjuk a részleteket!

Innovatív a Das WeltAuto Centrum telephelye

2021. június 10-én nyitotta meg kapuit a legújabb használt autós telephely. A zöldmezős beruházásként épített kereskedést a Parts Center Budapest és az M1-es, M7-es közös autópályaszakasz közötti füves területen találjuk meg. Ezzel a Das WeltAuto Centrum immár második saját értékesítési pontját tudhatja magáénak a fővárosban és környékén.

Az 1,1 hektáros területen egy 373 négyzetméteres kereskedést építettek fel, amelybe egy magyar fejlesztésű, automatizált fotóterem, és egy átvizsgáló helyiség is került. A kereskedés területén összesen 220 autónak alakítottak ki férőhelyet, ahol javarészt 0-7 év közötti, Volkswagen-csoportos autók várják majd az ügyfeleket. Az elsődleges becslések alapján a Das WeltAuto évente nagyjából 700 autót fog majd értékesíteni az új telephelyen egy év alatt.

po Nagy mennyiség értékesítésére készül a Das WeltAuto

Csökkenő eladások világszerte

Az iménti szám nagyon jó előrejelzésnek számít, tekintettel arra, hogy a jelenlegi adatok alapján a használt autó piac visszaesőben van. Miután ugyanis 2019-ben elérte csúcsát, a koronavírus hatására ez a szektor is csökkenő tendenciába kezdett. Két évvel ezelőtt még 810 920 gépkocsi talált gazdára Magyarországon, a tavalyi évben azonban ez a szám 774 034 darab autóra csökkent. A fiatal (0-7 év közötti) használt autók esetében eltérő tendencia figyelhető meg, ugyanis az új autó értékesítések lassulása miatt népszerűvé vált ez a korosztály. Az idei évre vonatkozó becslések stagnálást vagy minimális, hibahatár körüli visszaesés prognosztizálnak. De kanyarodjunk vissza a telephely történetéhez, és újdonságaihoz.

A Das WeltAuto Centrum átadásával párhuzamosan újabb beruházást indított a Porsche Hungaria a Parts Center Budapest szomszédságában. Itt épül fel 2021-ben a Porsche Hungaria Innovációs és Oktatási Centruma. Az új épület otthont ad az importőr képzéseinek, műszaki oktatásainak, valamint konferenciáinak. Emellett az összetettebb járműdiagnosztikai feladatokat is itt végezhetik majd el a szakemberek. Továbbá hasonlóan nagy szerepet kap majd az innováció, valamint a szakoktatás. Ha pedig újítás és fejlesztés, érdemes megemlíteni, hogy Budaörsön épülhet meg a Porsche Hungaria első, elektromos autós kiegészítőket értékesítő márkájának, a MOON-nak a bemutatóterme. A MOONCITY tervezett nyitása 2022-re várható, ám már 2021 nyarán megismerkedhetnek a látogatók a MOONCITY Pop-Up Store-ral. A helyszínnel, ahol az érdeklődők belekóstolhatnak az e-mobilitásba.

További aktuális híreinket itt találod: 

Kámány Andrea

Friss

  • Hírek

Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…

2026. 09. 01.
  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

Szex a volán mögött: így lett vége a turistapár kalandjának

Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

1,5 millió dolláros körforgalom a semmi közepén: Magyarország megépítette a világ legfeleslegesebb útját

Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…

2026. 08. 30.
  • Autók

A koreai luxus új szintje: 666 lóerős óriással támad a Genesis GV90

A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…

2026. 08. 30.
  • Autók

Kicsi autó, nagy terv: Európába készül a Suzuki új elektromos modellje

A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…

2026. 08. 29.