Czanik Balázs: „Nagyon mélyen érint az ukrán helyzet”

Írta:
Drive Me Baby

Az ukrán háborús helyzet mindenkit megrendít, és szerencsére sokakat cselekvésre késztet. Czanik Balázs, a Capoeira aerobik megalkotója sem tudta tétlenül nézni a menekültáradatot, mindenképp segíteni akart. Témába vág: Mila Kunis és Asthon Kutcher így segíti a magyar-ukrán határra érkező menekülteket

A háborús helyzet minden eddiginél mélyebben érintette, ezért úgy döntött, hogy arra buzdítja a követőit: gyűjtsenek közösen a rászorulóknak. „Korábban is szívesen részt vettek minden közös akcióban, és tudtam, most is számíthatok rájuk. Amint közzétettem a felhívást, azonnal elkezdtek özönleni az üzenetek, hogy szívesen csatlakoznak, és másnap már szépen gyűlt a csomag a SpringDay Health Clubban és a szülőfalumban, Délegyházán” – mesélte lelkesen Czanik Balázs.

(Fotó: PR)

Néhány nap alatt egy teherautónyi adományt sikerült összegyűjteni, amit a fitness edző egy jelentős mennyiséggel kiegészített, és meg sem állt Záhonyig. „Úgy éreztem, hogy a határra kell mennem, ezért az első helyszín a záhonyi vasútállomás volt. Borzasztó volt látni a rengeteg ijedt tekintetű nőt és gyermeket, belegondolni, hogy min mehetnek keresztül. Emellett azonban jó érzés volt átadni nekik az adományokat. A szállítmányunk többi részét elvittük Mándokra, egy központi elosztóba. Azt gondolom, hogy most óriási összefogásra és segítségre van szükség. Mindenki eldöntheti, hogy a saját körülményeihez képest mit tud tenni a menekültekért; a lényeg, hogy cselekedjünk” – hangsúlyozza Czanik Balázs.

A fitness edző néhány nappal ezelőtt testvérével, a szintén fitness edző Czanik Krisztiánnal, Papp Annamária színésznővel és TeleTál Tibivel 350 rászorulónak osztott ételt Délegyházán, és hamarosan újabb gyűjtést szervez az ukrán menekültek megsegítésére.

Az alábbi cikkeket se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Megújult a Honda hibrid SUV-kínálata: Frissebb megjelenés, gazdagabb felszereltség és továbbfejlesztett műszaki tartalom

A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,…

2026. 08. 11.
  • Autóvilág

35 mérföld/óra és élet-halál kérdése: miért lehet biztonságosabb ugyanaz a kamionbaleset Amerikában, mint Európában?

Elsőre meglehetősen furcsán hangzik, de ugyanaz a 35 mérföld/órás, vagyis nagyjából 56 km/órás baleset eltérő…

2026. 08. 10.
  • Autók

Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupé: erőteljes belépő az új GT‑sorozatba

Az új Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupéval a Mercedes‑AMG tovább bővíti a nemrég bemutatott GT…

2026. 08. 10.
  • Autók

Uncsi, de biztos hogy elvisz A-ból B-be: Ex-flottás Kia Rio-t teszteltünk

Használtautó tesztsorozatunk talán eddigi „leguncsibb” autója következik. De bőven akadnak olyan élethelyzetek amikor a megbízhatóság,…

2026. 08. 09.
  • Autóvilág

Nem csak gyorsabban mész: ezért „vakít meg” a sebesség vezetés közben

Amikor a gyorshajtás veszélyeiről beszélünk, legtöbbször a fékútra és a reakcióidőre gondolunk. Pedig van egy…

2026. 08. 09.
  • Hírek

Mielőtt megszületett az autó: így tervezték a Ford jövőjét 1952-ben

Ma természetesnek vesszük, hogy egy új autó megjelenése mögött évekig tartó fejlesztés áll. Egy teljesen…

2026. 08. 08.