Lélegeztetőgépre került Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint az 51 éves visszavonult olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt koronavírus-fertőzés szövődményeivel ápolják egy budapesti kórház intenzív osztályán. Ez is érdekelhet: Meghalt Kóbor János, az Omega énekese
Csollány Szilveszter nagyjából három hete kapta el a koronavírust, egy héttel ezelőtt kezdett romlani az állapota, ekkor Sopronból Budapestre szállították. Mint írják, a Magyar Nemzet munkatársai november 23-án telefonon keresték a sportolót, hogy interjút készítsenek vele. Ekkor azt válaszolta, hogy örömmel áll a lap rendelkezésére, azonban egy kis időt kér, mert gyengélkedik. Múlt hétfőn már csak sms-ben reagált a megkeresése, akkor azt írta, hogy nem tud nyilatkozni, mert kórházba került. A lap tegnap újfent érdeklődött a sportoló állapotáról, de már csak azt tudták meg, hogy súlyos állapotban van.
Csollány Szilveszter az utóbbi időben, megbetegedése előtt edzőként dolgozott Ausztriában, Facebook-oldalán az elmúlt hónapokban többször is koronavírus- és oltásszkeptikus tartalmakat osztott meg.
Az alábbi cikkeket se hagyd ki:
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…