Budapest turista szemmel – Fedezd fel a főváros rejtett csodáit

Írta:
Drive Me Baby

Mi lenne, ha turista lennél a saját városodban? Szerencsére ezt könnyedén átélheted egy délután erejéig, ugyanis számos sétaszervező cég kínál párórás belvárosi túrákat. Az idegenvezető irányítása mellett történő túrákon olyan oldalról is megismerheted a város, ahogy eddig még soha. Esetleg értelmet nyernek olyan dolgok, amelyek mellett már számtalanszor elmentél. A Petrazworld cikke alapján, íme a budapesti látnivalók közül a 10 legérdekesebb:

1. Budapest és a szerbek

Ki gondolta volna, hogy anno a Fővám tér egy mocsaras vidék volt és 1873-ban egy sóhivatal állt a vidék szélén? Ennek emlékét őrzi egyébként a Só utca, ami mellett még egy építkezésen látszik a régi városfal is. A Veres Pálné utca és arra merőleges utcái, mint a Bástya és Szerb utca valójában azt jelölik, hogy régen itt bizony városfal állt, illetve a XIX. század elején szerbek telepedtek le errefelé. Ékes példájaként még ma is áll a Tökölyanum, amely 1838-ban épült fel és lett a szerb fiúdiákok iskolája, kollégiuma, majd később a szerb kulturális élet központja. Ezt jelzi a kertben lévő Pallasz Athéné szobra is, amely a görög mitológiában a tudás anyja. Az épület fölött Tököli-Popovics Száva mecénáskodott. Picit továbbsétálva megpillantottuk a Szent György templomot, amely ma szerb templomként működik, ottjártunkkor épp mise szólt ezen a nyelven. Az egész hely nagyon misztikus, a templomot körülvevő kert falában például síremlékeket építettek be. Az épület oldalfalán pedig látszik az 1838-as dunai árvíz magassága.

A következő oldalon mutatjuk, melyek még a legérdekesebb budapesti látnivalók.

Oldal: 1 2 3 4

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.