Bőrápolási kisokos: Mutatjuk, mire figyelj a különböző életszakaszokban

Írta:
Kámány Andrea

A bőrápolás minden korosztályban kiemelten fontos. Ám nem mindegy, hogy az eltérő életszakaszokban, hogyan birkózunk meg a ráncok megjelenésével, és miképpen segítünk visszanyerni fiatalos arcbőrünket. Az Oriflame szakértői segítségével most összeszedtük a leghasznosabb tanácsokat.

Bőrápolás minden korosztályban

Sokan jogosan hihetnénk, hogy jól bánunk arcbőrünkkel, hiszen használunk megfelelő nappali és éjszakai arckrémet. Sajnos ez azonban kevés, hogy látványos változás történjen, mivel a megfelelő arcápolási rutin négy fontos lépésből áll. Az első feladat mindig az alapos arctisztítás, amely fokozza a kozmetikumok hatóanyaginak felszívódását a bőrben. A második lépés a szemkörnyékápoló használata. Harmadik lépésként elengedhetetlen egy megfelelő szérum használata, amely kifejezetten hatékony az arcbőr fiatalításában. Az utolsó, egyben negyedik lépés pedig a jól ismert nappali vagy éjszakai arcápoló krém használata. Ha azonban még ennél is látványosabb, feszesebb és gyorsabb változást szeretnél tapasztalni, feltétlenül iktasd be további tanácsainkat. Természetesen szem előtt tartva, hogy melyik korosztályba tartozol!

Hidratálás és energetizálás a 20-as éveinkben

Már egészen fiatal korban érdemes tenni a bőrünk öregedése ellen. Ha ugyanis azt szeretnénk, hogy minél tovább megőrizzük a fiatalságot, minél korábban el kell kezdenünk a megelőző lépéseket.  20 éves kor felett sajnos már megfigyelhetjük a fakuló bőrtónust, a hidratáltság hiányát, és bizony a tág pórusokat is a bőrünkön. A megfelelő arcápoló család használatával azonban segíthetünk a bőr energetizálásában. Egy jól megválasztott krém vagy szérum segít a fáradtság jeleinek és a finom vonalak, valamint a pórusok láthatóságának csökkentésében.

Kollagén és hyaluron a 30-as éveinkben

30 éves kor felett már láthatóbb jelei lehetnek a bőr öregedésének. A fakó bőrtónus és a hidratáltság hiánya mellett érzékelhetjük a finom vonalak, ráncok megjelenését is. Ekkor azonban még gyorsan, és hatékonyan befolyásolhatjuk ezeket a változásokat egy kis odafigyeléssel. Tudományos eredmények is alátámasztják, hogy az. úgynevezett Tri-Peptide technológia fokozza a kollagén termelődését, amely fontos szerepet tölt be a ráncok csökkentésében.Egy alacsony molekulasúlyú hyaluronsavval pedig akár azonnali eredmény is mutatkozhat a ráncfeltöltés terén. Részesítsük továbbá előny a növényi – akár acaiból nyert – őssejt kivonatot, amely lassíthatja a bőröregedés folyamatát.

Fiatal korban érdemes megtanulni és beépíteni a napi rutinunkba az arcápolás fontosságát (fotó: pexels)

A további, életkor szerinti arcápolási tanácsok a következő oldalon folytatódnak!

Oldal: 1 2

Kámány Andrea

Friss

  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.