Nyári szünet van, a gyerekek kirajzanak a játszóterekre, parkokba, sokan közülük egyedül, vagy barátaikkal indulnak útnak bringával, rollerrel, gyalog vagy tömegközlekedéssel. Jellemzően felnőtt felügyelete nélkül. A hőségben könnyebben lankad a kisebbek figyelme, ahogyan az autósoké is. Ezért érdemes megfontolni az alábbi tanácsokat a biztonságos közlekedés érdekében, hogy nyugodtan indíthasd útnak a gyerekeket a vakáció alatt is.
Beszéljétek meg a következő napját, hova megy, kivel megy, milyen útvonalon és közlekedési eszközzel jut el oda biztonságosan. Tegyétek meg ezt akkor is, ha valahova egyedül kell mennie.
A vakáció előtt érdemes átnézetni szakszervizben a biciklit, beállítani a fékeket és váltót, megolajozni a láncot, és beállítani a kormányt és az ülést. Vegyétek át a közlekedés alapvető szabályait (piros-tilos, jelzőtáblák jelentése, közlekedés az úton és a járdán, úton való átkelés, fel- és leszállás, stb.). Ezeket gyakoroljátok be együtt a családdal, amit megtehettek a kedvenc útvonalaitokon végighaladva, vagy akár a KRESZ parkban, illetve kisebb-nagyobb rendezvények baleset-megelőzési programjain.
Az az iskolás korú gyerek, aki már elég nagy ahhoz, hogy önállóan közlekedjen, jó ha tart magánál mobiltelefont, hogy elérhető legyen a szülei számára, vagy tudjon szólni nekik, ha szükséges. Fontos, hogy megtanítsd neki, hogy séta vagy bringázás közben ne mobilozzon. A zenét csak olyan hangerővel hallgassa, hogy észlelni tudja a közlekedés zaját, a közeledő autókat, a rendőr vagy mentő szirénáját.
A gyerek öltözéke ne csak kényelmes legyen, hanem biztonságos is. (Ez egyébként a felnőttekre is érvényes, papucsban vezetni például kifejezetten nem ajánlott.) Védjen a napfénytől és az esőtől, és feleljen meg a „látni és látszani” elvének. Legyen a gyerek jól látható, viseljen élénk színű ruhát, fényvisszaverő csíkokat vagy kiegészítőket, este mindenképpen. Biciklizéshez ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott a sisak, hasznos kiegészítő a kesztyű, láthatósági mellény, térd- és könyökvédő, hosszabb utakon a kulacs, javító szett és a pumpa is.
Forrás: Autós Nagykoalíció
Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…
A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…
Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…
A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…
A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…
A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.