Biztonság Hete: izgalmas programokkal várnak egész héten

Írta:
Drive Me Baby

Időről időre mi is szeretünk közlekedésbiztonsági kérdésekkel foglalkozni, például azzal, hogy hogyan lehet elkerülni a balesetet a zebrán. Vagy azzal, hogy miként érdemes viselkedni a futóknak és az autósoknak, hogy ne zavarják egymás köreit az utakon. De fontos beszélni arról is, hogy szülőként, illetve autósként hogyan tudhatjuk a legnagyobb biztonságban az utakon a gyerekeket. A ma kezdődő Biztonság Hete ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jár körbe egy teljes héten át, különféle izgalmas programokon keresztül, szerte az országban.

Biztonság Hete: a mindennapok biztonságának erősítése

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kezdeményezésére indított Biztonság Hete tematikus programhét 2019-ben már harmadik alkalommal jelentkezik. Az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságával (ORFK-OBB) közösen rendezik meg a programsorozatot szeptember 23. és 28. között. A Biztonság Hete célja a mindennapok biztonságának erősítése, például a közlekedési balesetek és egyéb sérülések megelőzése révén szolgál. Az egész hét közlekedésbiztonsági fókusszal zajlik.

Helyes magatartás, árvízvédelem, hulladékbiztonság

Szó lesz többek között a helyes magatartási formákról, passzív biztonsági eszközökről és azok alkalmazásáról, a katasztrófavédelem és a kutyás mentőszolgálatok révén mentési feladatokról, tűzmegelőzésről, munkavédelemről. Ezek mellett hangsúlyt helyeznek a mindenkit érintő élelmiszerbiztonságra, a biztonságos ivóvíz fontosságára és az árvízvédelemre is. A biztosítások mindezek kapcsán szóba kerülnek, éppúgy, ahogy a vagyonbiztonsági kérdéseknél, vagy akár a háztartási- és sportbalesetek megelőzése, kezelése kapcsán. Mindemellett a hulladékbiztonság, a biztonságos mobilhasználat, vagy az erdőtüzek megelőzése is napirendre kerül.

A hét záró eseményének a Bikás park ad otthont szeptember 28-án. Ezt megelőzően, szeptember 23. és 27. között a rendőrség szervez megyei programokat a 9-14 éves korosztály számára. A Biztonság Hete eseményeiről a MABISZ és az ORFK a Biztonság Hete YouTube csatornán is beszámol.

Online is dől a tudás

A különböző helyszíneken egységes tematika alapján, játékos formában szeretnék közelebb hozni az iskolás korosztályokhoz a biztonság témáját. Ezt a célt szolgálja ez a képregény is, amely a 9-14 éves korosztálynak magyaráz el biztosítási alapfogalmakat. A témahét keretein belül elindult egy középiskolásoknak szóló edukációs online játék is, amiben a diákok egy fiatalokból álló társaság külföldi vakációját kísérik nyomon és egy játékos történeten keresztül válaszolnak a biztonsággal és balesetmegelőzéssel kapcsolatos kérdésekre. A kitöltők között ajándékcsomagokat sorsolnak ki.

Forrás: MABISZ

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.