Berkiék pár napja még élőben jelentkeztek az Instagramon, most pedig hirtelen minden előjel nélkül eltűntek oldalaikról bizonyos közös posztok, képek. Sőt, még azt is levették hogy házasok. A kommentelők találgatják, mi történt, de egyelőre nincs reakció a pár részéről – szúrt ki a Blikk. Sokak szerint elképzelhetetlen, hogy Berkiék szakítottak volna. Ezt se hagyd ki: Szakított a Nyerő Páros egyik kedvenc álompárja, az okot is elárulták
Berki Krisztián és Mazsi furcsa utalásokat tettek az elmúlt órákban közösségi oldalaikon. Először Mazsi változtatta feketére a profilképét, majd profilján kikerült egy idézet is a 24 óráig elérhető sztorik közé. Weöres Sándor Így meg úgy címe verse még éjjel került fel:
„Furcsa ember az irigy, torkán mérges a mirigy, egyszer úgy, egyszer így, az irigynek sohse higyj! Furcsa ember a hazug, nyelve csípős, mint a lúg, egyszer így, egyszer úgy, hogy igazat sose tudj.”
Közben Krisztián is posztolt, Natival (Hódi Pamelával közös kislányukkal) közös képet tett fel oldalára, amihez a következőket írtak: „Tanulási….. ki az írás olvasásból, ki pedig az életből vesz leckét.”
Mint arról mi is beszámoltunk pár napja, Mazsi elkapta a koronavírust. Ennek ellenére Berkiék, úgy tűnik, élik tovább a megszokott életüket. Krisztián nagyobb kislányával közös fotót posztolt, Mazsi képei között pedig édesanyja és a nemrég született kis Emma közös képe is látható. Az egyik kommentelő azt is észrevette, hogy Mazsi ujjáról eltűnt a jegygyűrű, anélkül láthatták a követők már legújabb sztorijában. A legtöbben nagyon furcsálják, hogy ilyen hirtelen ekkora baj lenne, hogy Berkiék szakítottak volna. Sokan biztosak benne, hogy egész egy reklám és hamarosan kiderül, mi van a háttérben.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…