berki mazsi krisztián
(Fotó: Berki Mazsi/Instagram)

Péntekre virradóra megszületett Berki Krisztián és felesége, Mazsi első közös kislánya, Emma. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a pár rendhagyó módon, élőben közvetítette a szülést. Azok, akik végignézték a nem mindennapi műsort, azzal vádolják a párt, hogy Berki Mazsi valójában nem is élőben szült. A netezők szerint ugyanis akadnak gyanús dolgok az élőnek hitt közvetítésben, szúrta ki a Blikk. Ez is érdekelhet: Beindult a szülés Berki Mazsinál, de az élő közvetítés akadozik

Berki Emma éjszaka született, mégis napfény szűrődik be az ablakon

„Kb. 1500-an fizettek az élőért, szóval kb. 2 000 000 Ft-ot adtak nekik az emberek egy olyan közvetítés miatt, ami tegnap lett felvéve” – ilyen és hasonló kommentek érkeztek, ezek azonvan furcsamód gyorsan el is tűntek.

 

„Ráadásul mikor kiemelték a babát, akkor mondta a szülészorvos, hogy 5 óra 3 perc” – fűzte hozzá állítólag egy másik hozzászóló. Az 5 órai időpont (legyen az hajnali vagy délutáni) azért sem stimmel, mert az élő közvetítés idővonala szerint a kis Emmának nagyjából éjfél után kellett volna megszületnie. Az Index egyik olvasója szerint az is gyanús, hogy bár a szülés a közvetítés alapján késő este zajlott, a szülőszobában lévő ablakokon már jól látható volt a beszűrődő napfény.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •