Balhé az X-Faktor felvételén: Gáspár Lacit vízzel öntötte le egy versenyző

Írta:
Drive Me Baby

A végéhez közeledik az X-Faktor válogatója, érezhetően egyre nagyobb a feszültség a versenyzők körében. Ezúttal az egyik induló akadt ki teljesen a kapott negatív kritikán. Amit pedig ezután tett, arra senki nem számított. Ezt se hagyd ki: Tóth Gabi új 12 milliós egyedi Jeepjét matyó minták díszítik

Pop Csabi már 2018-ban is próbálkozott az X-Faktor egyik fordulójában. Bár akkor nagyon rossz kritikákat kapott, idén mégis újra elindult a válogatón – írta meg a Blikk. Még a mentorok is emlékeztek rá. Mikor arról kérdezték, miért jelentkezett újra, válasz helyett azonnal belekezdett a produkciójába. A zsűritagok azonban nem bírták túl sokáig, Gáspár Laci leállította a zenét. Éppen elmondta a zsűri a kritikáját, mikor a versenyző odasétált Gáspár Lacihoz. Pop Csabi annyira felhúzta magát, hogy először egy pohár vízzel próbálta leönteni a mentort, majd hozzávágta a mikrofonját. Ez is érdekelhet: Jön a Doktor Szöszi Musical, a kutyakiképzők már készítik Gyilkost a szerepre

Gáspár Laci, miután sikeresen kivédte a támadást, a tőle megszokott mondattal elköszönt az X-Faktor versenyzőjétől: Menjél more haza magadnak!

 

Gáspár Lacit nem kímélik az idei X-Faktorban, múltkor Csobot Adél akadt ki teljesen a mentortársára.

Ezeket a híreket is ajánljuk: 

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Konnektorra került a GTI: már rendelhető az elektromos sport-Polo

Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…

2026. 10. 14.
  • Autók

Új név, ugyanaz a fontos kérdés: ki vezet a Teslában?

Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…

2026. 10. 14.
  • Autók

Bemutatjuk a SUV-ok megfontolt úriemberét – Honda CR-V e:HEV teszt

A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…

2026. 10. 13.
  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.