Rúzsa Magdi hat hónapos kismamaként állt színpadra – Videó

Írta:
Drive Me Baby

Rúzsa Magdi máris visszatért a színpadra! A hármas ikrekkel várandós énekesnő szombat este a TV2-n futó Dancing with the Stars című műsorában lépett fel, Kamarás Iván és Mikes Anna tangójához szolgáltatta a zenei aláfestést. Mutatjuk! Ez is érdekelhet: Videón, ahogy Vin Diesel oltárhoz kíséri Paul Walker lányát

Rúzsa Magdi a Tejút című dalát énekelte el

A büszke kismama előadása alatt rohamosan gömbölyödő pocakját sem rejtegette, sőt! Magdi egy tűzpiros, szűk testhez álló ruhában lépett színpadra. Az előadás után Stohl András megkérdezte az énekesnőt, hogy hogy érzi magát, hiszen bizonyára nem könnyű feladat közel hat hónapos terhesen egy ilyen produkciót előadni. Rúzsa Magdi azonban mindenkit megnyugtatott, hogy remekül érzi magát. „Olyan jó itt lenni, annyi szeretetet kaptam itt egész nap, meg jó újra az élő show varázsa!” – fogalmazott az énekesnő.

Gelencsér Tímea még az adás előtt faggatta a kismamát, hogyan telnek a mindennapjai, írja az Index. Magdi hangsúlyozta, az éneklés egyáltalán nem okoz nehézséget számára, inkább csak a mozgás, ami más, illetve változott. A habitusából adódóan sokszor érzi úgy, hogy nekiindulna, de aztán ráeszmél, hogy a korábban megszokott dolgokat már nem lehet csak úgy megtenni, meg kell tanulnia picit visszafogni magát. A beszélgetésből az is kiderült, hogy Magdi rendszeresen énekel a babáknak.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Rúzsa Magdi szeptember elején jelentette be a boldog hírt, miszerint hármas ikrekkel várandós. Pár napja pedig már az is kiderült, hogy milyen neműek lesznek spontán fogant gyermekei. Ha téged is érdekel, kattints ide.

Az alábbiak a legfrissebb sztárhíreink, ne hagyd ki ezeket sem:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Bemutatjuk a SUV-ok megfontolt úriemberét – Honda CR-V e:HEV teszt

A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…

2026. 10. 13.
  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.