Óvatosan a biciklisekkel!

A kerékpárosok védettség szempontjából azonos kategóriába tartoznak a gyalogosokkal. Bár városainkban a kerékpárút-hálózat egyre sűrűbb, nem minden biciklista választja a dedikált utakat. A pandémiás időszakban mindemellett erősen megnövekedett a kerékpárosok száma, illetve a biciklis futárok is egymást érik az utakon. A kétkerekűvel közlekedők biztonságának érdekében előzéskor mindig tartsunk legalább 1,5 méteres oldaltávolságot. Ha ez az útviszonyok, vagy a közlekedési szituáció miatt nem lehetséges, akkor viszont ne legyünk restek lefékezni, és inkább várjuk ki, amíg a biztonságos előzés feltételei megvalósulnak. Igyekezzünk arra is figyelni, hogy semmi ne vonja el a figyelmünket vezetés közben. Az érintőképernyő vajon beletartozik ebbe? Korábbi cikkünkből kiderül: Szabálysértés lenne vezetés közben az érintőképernyő használata?

Biciklis
(fotó: pexels/andrea piacquadio)

Ne váltsunk indokolatlanul sávot

Nagyvárosainkban sokszor több sáv is rendelkezésünkre áll az azonos irányban való haladáshoz. Ezeken az útszakaszokon pedig sokszor tömött sorokban haladnak a járművek. Érdemes azonban odafigyelni arra, hogy előnyszerzés, gyorsabb haladás miatt nem szabad váltogatnunk a sávokat. A cikázás nemcsak szabálytalan, hanem veszélyes is, mert a szabályosan közlekedő autóstársak nem számítanak arra, hogy eléjük vágnak. Ez is egyfajta módja az oly sokat hangoztatott balesetmegelőzés taktikának, hiszen a nem várt eseményt könnyedén elkerülhetjük, ha nyugodtak maradunk. Több forgalmi sáv esetén kiemelten fontos a már korábban is említett gyalogosátkelőhely megközelítése. A zebránál, ha a szomszédos sávban már áll egy jármű, mindenképpen meg kell állnunk, hiszen az álló autó takarásában jó eséllyel ott van egy gyalogos. Nem is gondolnád, de nagyon sokan nem adják meg az elsőbbséget a gyalogosok számára. Erről mi is írtunk korábban: Tízből három autós nem adja meg az elsőbbséget a zebránál

Sebességhatárok a balesetmegelőzés érdekében

Sebességhatár
(fotó: pixabay/steve bulley)

Lakott területen belül nem lehet mindenhol 50 km/órával haladni. Sok helyen ugyanis további korlátozásokkal találkozhatunk. Érdemes azonban ezeket az előírásokat is betartanunk, mert a közlekedésszervezők tapasztalatai alapján az útszakaszon ez a biztonságos legnagyobb sebesség. Lakott területen belül legyünk nagyon türelmesek. Gyorshajtással, cikázással, szabálytalankodással sokkal kevesebbet nyerhetünk, mint amit veszíthetünk. Fordítsunk minden esetben kiemelt figyelmet a balesetek megelőzésére!

További balesetmegelőzési cikkeink is érdekelhetnek: 

(forrás: Autós Nagykoalíció)

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2