A hidegebb hónapok bekövetkeztével fontos, hogy átértékeljük eddigi arcápolási rutinunkat. Eljött az ideje, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a bőrünk megóvására. Hiszen ha a melegebb, naposabb hónapokat meg is úsztuk kevesebb odafigyeléssel, a hideg, szeles őszi és téli időben ennél már többre lesz szüksége bőrünknek. Íme, az őszi szépségápolás néhány alapszabálya. Ez is érdekelni fog: Ha neked is problémás a bőröd a ciklusod alatt, akkor ezt feltétlenül olvasd el!
Az arcápolás a reggeli és az esti alapos arcmosással kezdődik. Mielőtt belekezdenénk a különböző krémek, szérumok és egyéb arcápolási termékek használatába, előbb el kell távolítani a nap folyamán a bőr felső rétegére lerakódott szennyeződéseket. Arcmosás nélkül bele se kezdjünk az arcápolásba, ugyanis ezek a termékek csak és kizárólag tiszta bőrön képesek kifejteni hatásukat. Hasonlóan fontos kiemelni, hogy az arcápolás megkezdése előtt mindig mossunk kezet!
Nyáron a bőr számos megpróbáltatásnak van kitéve, ilyenek például a hőség, a fokozott verejtékezés és az erős UV-sugárzás. A bőrünk ezek ellen megvastagodással védekezik. A hámréteg megvastagodása a napnak leginkább kitett testrészeken, így elsősorban az arcon vehető észre. Az elhalt hámsejtek eltávolítására megoldásként szolgálnak az otthoni bőrradír készítmények. Így, ha eddig nem tetted meg, éppen itt az ideje egy alapos őszi hámlasztásnak. Tipp: Hiánypótló és környezetbarát sminkkollekciót dobott piacra a Valentino
Az őszi arcápolás legfontosabb lépései a következő oldalon folytatódnak.
A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.
A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…
A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.
Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…
Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.
A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…