Autósok és biciklisek az utakon – íme, az együttélés szabályai

Írta:
Nagy Gabriella

Ősz van, a kerékpárosok egyik kedvenc évszaka – nyeregbe is pattannak sokan ilyenkor, és használják az inkább autók által uralt utakat. Nem rég mi is teszteltük a fővárosi bringahálózatot, élményeinkről ebben a cikkünkben számoltunk be. Vannak azonban szabályok, amelyeket autósként minden esetben követni kell – például komoly szabálysértést követ el az, aki egysávos úton előzést akar végrehajtani. Következzenek a főbb KRESZ szabályok, amelyek autósok és biciklisek számára egyaránt kötelezőek! Vigyázzunk egymásra!

Előzés: figyeljük az oldalsávot!

Az előzés esetköreit részletesen taglalja a KRESZ. A kerékpárosok szempontjából is fontos szabály, hogy előzni abban az esetben szabad, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy – figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre – az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja, és az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani.

Sok olyan úton közlekedhet az ember, ahol a kerékpárosok biztonságos előzése nem végrehajtható, mivel a KRESZ által is megkövetelt oldaltávolság nem biztosítható. Önmagában tehát szabálytalan lehet az előzési kísérlet, ha szűk utcában történik. Különösen, ha a biciklis jobb oldalán várakozó járművek sorakoznak, hiszen a kerekezőnek azoktól is megfelelő távolságot kell tartania. Szintén fontos alapszabály, hogy záróvonalat értelemszerűen nem szabad átlépni, és érinteni sem. Ez alól a szabály alól az sem mentesíti a vezetőt, ha biciklist szeretne előzni!

Biciklisek számára a járda nem opció!; fotó: Freepik/ArthurHidden

Autósok és biciklisek közt is fontos a követési távolság tartása

Az előzés szabályait is figyelembe véve szintén fontos szabály, és biciklis mögött történő közlekedés esetén is betartandó a követési távolságra vonatkozó követelmény. Ennek megfelelően, mivel a kerékpár járműnek minősül, azt autóval csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni. Mondani sem kell, hogy a biciklis testi épségét fokozottan figyelembe kell vennie az autósnak. A követési távolság be nem tartásának sokkal súlyosabb következményei lehetnek egy másik gépjármű mögötti közlekedéshez képest, amely így szigorúbb büntetést vonhat maga után. A biztonságos közlekedés érdekében minden esetben legalább két méter távolságot érdemes tartani a biciklistől a testi épségének védelmében.

A cikk a következő oldalon folytatódik. 

Oldal: 1 2

Nagy Gabriella

Friss

  • Autók

Magyarországon minden negyedik kínai autót vásárló a Chery mellett döntött

Látványos piaci erősödés rövid idő alatt Az autóvásárlás ma már jóval többről szól, mint egy…

2026. 04. 09.
  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.