Tíz prémium kategóriás autó felajánlásával segíti a koronavírus okozta nehéz helyzetben lévő egészségügyi intézményeket a budapesti SHARE NOW autómegosztó és az OMV Hungária Kft. Az elkövetkezendő napokban további autókat is rendelkezésre bocsátanak a két cég közös akciójában. A kedvezményezettek az autókat a flottából kiemelve, kulccsal kapták meg. A benzinköltséget pedig a SHARE NOW partnere, az OMV vállalta át.
A két vállalat a mostani felajánlás keretében a SYNLAB labordiagnosztikával foglalkozó intézet munkatársai, valamint a Dél-Pesti Centrumkórház főmunkatársai számára biztosítanak járműveket. A SHARE NOW a felajánlások mellett ételadományok célba juttatásában is szerepet vállalt. Ennek keretében a Baptista Szeretetszolgálat részére az IKEA Magyarország által felajánlott, közel fél tonnányi ételadományt juttattak el.
„A felajánlásokat kivétel nélkül olyan intézmények dolgozói kapták, akik nap mint nap a járványhelyzet megfékezéséért tesznek fontos lépéseket, saját egészségüket is kockára téve” – mondta el Fischer Péter a SHARE NOW Magyarország ügyvezetője. „A SHARE NOW felkérésére azonnal igent mondtunk. Hisszük, hogy a biztonságos mobilitás elengedhetetlen a frontvonalban dolgozók számára” – nyilatkozta Balogh Tibor az OMV Hungária Kft ügyvezető igazgatója. Az intézmények igénye alapján állt össze a MINI Cooperekből, BMW 2-es Active Tourerekből és BMW X1 modellekből álló flotta. Az autó felajánlás az intézmények dolgozóinak szól. Így biztonságosabb körülmények között juthatnak el a munkahelyükre, és nem kell tömegközlekedést használniuk utazásaikhoz.
A budapesti autómegosztó szolgáltatása a vírushelyzet ellenére továbbra is – regisztrációs díj nélkül – zavartalanul üzemel Budapesten. Az autók szigorított, rendszeres fertőtlenítésen esnek át, fertőtlenítő kendőcsomag is rendelkezésre áll. Ennek ellenére továbbra is arra biztatja az ügyfeleit a két vállalat, hogy csak abban az esetben használják a car sharing szolgáltatást, ha otthonukat feltétlenül el kell hagyniuk.
Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…