Ahogy a szervezetünket, úgy az autónkat is fel kell készítenünk a hűvösebb időjárásra és a téli hónapokra. Az ősz pedig tökéletes alkalmat nyújt erre. Azért van szükség minderre, hogy megóvjuk járművünk állapotát, és ami ennél is fontosabb: hogy elősegítsük a biztonságos közlekedést a csúszósabbak utakon rosszabbak látási viszonyoknál. Az autó felkészítése télre nem túl bonyolult, íme a nyolc legfontosabb dolog, amit mindenképpen ellenőrizzünk gépjárművünkön!
A téli gumik felhelyezésével nem kell megvárni az első fagyos napot. Már nem lesz olyan meleg, ami kárt okozna a téli abroncsokban, ráadásul az esős időjárás és a falevelek miatt szükség is van a nagyobb tapadásra. A téli gumiknál ellenőrizzük a gumiabroncsok futófelületét, felfújását és általános állapotát.
Forgassuk el a gumiabroncsokat úgy, hogy a gumik egyenletesen kopjanak. Győződjünk meg arról, hogy a gumiabroncs megfelelő mennyiségű levegőt tartalmaz. A megfelelő gumiabroncsnyomás nagyon fontos, mivel a hideg időjárás miatt a gumiabroncsok gyorsan elveszítik a levegőt. Ha pedig valami kopog, folyamatosan tartani kell a kormányt, az autó pedig elkezd az egyik oldalra húzni, valószínűleg defektünk van, amire érdemes előre felkészülni.
A fékek kifogástalan állapota elengedhetetlen a biztonságos vezetéshez, főleg amikor egyre csúszósabbak az utak. Folyamatosan figyeljünk a fékek állapotára és amint valami hibát érzékelünk, vigyük el autónkat szerelőhöz.
Az ablaktörlő az egyik leghasznosabb eszköz az autónkban, aminek az állapotával gyakran elfelejtünk foglalkozni. Akkor vesszük észre, hogy baj van, amikor valamilyen csapadék miatt nem látunk megfelelően. Az ablaktörlőn található elhasználódott gumik már nem törlik kifogástalanul a szélvédőt, sőt, ha a fém lapátok közvetlenül érintkeznek a szélvédővel, károsíthatják is azt. Az autó felkészítése a hűvösebb időkre magában foglalja az ablaktörlő cseréjét is szükség esetén. Az ablaktörlőt hipermarketekben is megvásárolhatjuk, de mindenképp ügyeljünk a megfelelő méret kiválasztására.
Ellenőrizzük, hogy az autó hűtőfolyadékja és motorolaja megfelelő szinten van-e, ha nem, akkor gondoskodjunk utánpótlásról. Most már célszerű a nyári ablakmosó folyadékot lecserélni a fagyálló folyadékra.
A hideg időben különösen fontos, hogy az akkumulátorunk megfelelő állapotban legyen, főleg azoknak, akik utcán parkolnak, nehogy ne induljon el az autójuk a hidegben.
A változó fényviszonyok miatt ügyelni kell arra, hogy jól lássunk és jól látszódjunk. Ellenőrizzük, hogy minden lámpa megfelelően működik-e, és ha szükséges, cseréljünk izzót.
Győződjünk meg róla, hogy jól működik-e az autónk fűtőrendszere. Külön fordítsunk figyelmet arra, hogy a szélvédőnél megfelelően működik-e, hiszen fontos, hogy a párát és a fagyást mielőbb el tudja tüntetni.
A kisebb-nagyobb sérüléseket érdemes a csapadékos idő beköszönte előtt kijavíttatni, ha van rá módunk, mert ezek a kis sérülések gyorsan elkezdhetnek rozsdásodni.
A fenti tanácsokkal az autó felkészítése télre nem ér véget: érdemes belülről is kitakarítani az autónkat és gumiszőnyegeket betenni. Ezzel ugyanis nagymértékben óvhatjuk kocsink állapotát. Ha pedig az autónk műszaki állapota rendben van, a motor jól karban van tartva, a motorolajat rendszeresen cseréljük és a guminyomással sincs gond, akkor akár még a benzinre is kevesebbet kell költenünk.
Forrás: Europcar
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…