Audi Hungaria: a fiatalok szerint ez a legvonzóbb munkahely

Írta:
Drive Me Baby

Az Audi Hungaria Zrt. kapta a „PwC 2019 Top 10 Legvonzóbb Munkahelye Díj összesített 1. helyezése” címet. A kérdőívet több mint 37 ezer 16  és 28 év közötti diák töltötte ki, az ő szavazatuk alapján ítélték oda a díjat. A győri vállalat – amelyik igyekszik a lányok számára is vonzóvá tenni az autóipart -, átvehette a legvonzóbb autóipari gyártó kategória első helyét is.

Az Audi Hungaria számára fontos a szakmai fejlődés

A PwC Magyarország a korábbi években is felmérte már a jövő munkavállalóinak munkahely-választási preferenciáit. „Megtisztelő számunkra, hogy a felmérés eredményeként ismét vállalatunk kapta a legvonzóbb munkáltató-díjat, valamint az iparági kategória első helyét. A megváltozott munkaerőpiaci elvárások tükrében az Audi Hungaria számára hangsúlyos annak megismerése, hogy jövőbeli munkavállalói milyen preferenciákat fogalmaznak meg. A vállalatnál alapvető fontosságú olyan munkakörnyezet biztosítása, amelyben optimálisan meg tud valósulni többek között a szakmai fejlődés, a munka és a magánélet egyensúlya” – mondta Dr. Knáb Erzsébet, a személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tag.

Az Audinál alapvető fontosságú a csúcstechnológiájú, innovatív munkavégzés

Nemrég volt szerencsénk a győri gyárban járni, ahol meglestük, hogyan készül az Audi Q3 Sportback: fényképes beszámolónkat itt olvashatod! Ha pedig érdekel, kik, hol és hogyan tervezik a felniket a legmenőbb Audikra, olvasd el interjúnkat Dániel Tünde autódizájnerrel.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.