Nem mondunk újat azzal, hogy amikor megszületnek a gyerekek, az életünk gyökeresen megváltozik. Arról már írtunk korábban, hogy mi az a 10 dolog, amit nőként feltétlenül tegyünk az autóba. Most megmutatjuk, mi az, aminek anyaként egészen biztosan a kocsidban a helye.
Az előző tízes listánknak is alapkelléke. Gyerekek mellett a szerepe még jobban felértékelődik. Senkinek nem kell bemutatni, hogy egy-egy rossz éjszaka után mi mindent képes elfedni egy jól megválasztott napszemüveg. Arról nem is beszélve, hogy kialvatlanul még a napsugarak is sokkal zavaróbbak. A napszemüveg tehát továbbra is alapdarab, egyértelműen a kocsidban a helye.
Az aduász. Nemcsak a babapopsira, hanem mindenre jó. Kezet törölni evés előtt, után, közben. Letörölni a kiömlött vizet, üdítőt. A zsíros ujjlenyomatokat. A poros műszerfalat. Nem véletlenül mondják, hogy a gyerek születése után az anyák jolly-jokere lesz. Kezeket fel, ki törölt már vele alkalom adtán etetőszéket, konyhapultot, koszos cipőt, padlót, bármit? Sok anya beteszi a kocsiba, mikor megszületik az első gyereke, majd azt veszi észre, hogy még akkor is beugrik érte a drogáriába, amikor a gyerekek már rég kirepültek, annyira megszokja az autóban.
Azért a környezet védelme érdekében bánjunk vele takarékosan. Ha nagyon tudatosak vagyunk, akkor pedig helyettesítsük textilpelenkával és egy kis vízzel. Illetve válasszunk bőrbarát, lehetőleg magas víztartalmú márkát.
Az összeállítás a következő oldalon folytatódik.
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…