apás szülés
A védőnők szerint szinte minden családot megvisel, hogy nem lehetnek ott az édesapák a szüléskor; fotó: Freepik/yanalya

A járványügyi helyzet szinte mindenkire hatással van. Akár egészségügyi, gazdasági vagy életmódbeli változásról van szó, az elmúlt hónapok a legtöbb embertől áldozatot követeltek. A Magyar Védőnők Egyesülete a Lovela Baby-vel karöltve járt utána annak, hogyan hatott a járvány a várandósgondozásra, illetve, hogy mit tapasztaltak a védőnők a családok és az újszülöttgondozás területén az elmúlt időszakban. A válaszokból látszik: az apa nélküli szülés az egyik legfájóbb a családoknak.

Változtak a várandósgondozás és az apás szülés szabályai is

Bár a válaszoló védőnők több, mint tizenöt százaléka pandémia idején is a személyes kapcsolattartásnál maradt a várandós édesanyákkal, nyolcvan százalékuk a vírus hatására átállt a vegyes, online és személyes tanácsadásra az elmúlt hónapokban. Csaknem kétharmaduk a családlátogatást, több, mint egyharmaduk pedig a szülésre felkészítő foglalkozásokat hiányolja leginkább.

A pandémiás helyzet további változásokat is magával hozott. Már az első hullám alatt sem engedték be a legtöbb esetben az édesapákat a szülőszobába, az apás szülés szabályai pedig azóta csak szigorodtak. Az, hogy melyik intézményekben engedélyezett az apás szülés, kórházanként változik. Tízből kilenc védőnő szerint pedig mindez hatással van arra, hogy hogyan élik meg a születés élményét a családok, egyharmaduk egyenesen úgy tapasztalja, hogy minden családot megvisel az apa nélküli szülés. A vírusnak pedig a szülés utáni időszakra is hatása van. A válaszoló védőnők közül legtöbben azt javasolják az édesanyáknak, hogy a születés után egyáltalán ne fogadjanak vendégeket. Ha pedig mégis fogadnak, akkor a szájmaszk használatát és a higiénés szabályok betartását kérjék a családtagoktól is.

család kisbaba házaspár
A párkapcsolat és az életmód változására sok család nincs felkészülve; fotó: Freepik/senivpetro

Cukorbetegség, vérszegénység és túlsúly

A felmérés alapján kiderült, hogy manapság a válaszoló védőnők körzeteiben a leggyakoribb probléma a vérszegénység, ezt követi a túlsúly és a cukorbetegség a várandós nők körében. Az émelygést is nehezen viselik, így azok a kismamák, akik volán mögé ülnek, feltétlenül készüljenek fel egy esetleges rosszullétre. A születést követően a legtöbb segítséget a szoptatás és a köldökápolás kapcsán kérik az anyukák, de sokszor felmerülnek bőrvédelemmel kapcsolatos kérdések is. És, hogy a várandós édesanyák milyen változásra vannak legkevésbé felkészülve? Legtöbben a pszichés változásokat jelölték meg, ezt követi a párkapcsolat változása és az életmódváltozás.

Amikor megszületnek a gyerekek, az életünk valóban, gyökeresen megváltozik. Arról már írtunk korábban, hogy mi az a 10 dolog, amit nőként feltétlenül tegyünk az autóba. Ebben a cikkben pedig megmutatjuk, mi az, aminek anyaként egészen biztosan a kocsidban a helye.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •