Hogyan segítik a Mars kutatásának módszerei a Földön kívüli élet keresését? Mikorra lesz vakcina és gyógyszer a koronavírus ellen? Megelőzhetők-e a járványok matematikai modellek segítségével? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphat, aki követi a A magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozatot. Az ismeretterjesztő előadásokat november 3. és 30. között az online térben, élőben lehet követni a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) YouTube-csatornáján.
Kosztolányi György orvos, genetikus november 3-ai nyitóelőadásában azt a kérdést járja körbe, hogyan segíti a tudomány a világjárvány okozta társadalmi sokk kezelését. Elkerülhető, hogy a járvány térdre kényszerítse a gazdasági, pénzügyi, egészségügyi, szociális, kulturális, közlekedési, turisztikai, oktatási szférákat? Szintén a Covid-19-járványhoz kapcsolódik Jakab Ferenc virológus előadása. Ő elmondja, hogy hol tart pontosan a vakcina- és gyógyszerfejlesztés, mely projektek a legígéretesebbek. Keserű György Miklós gyógyszerkutató vegyész pedig egy hazai fejlesztésű gyógyszerrel kapcsolatos kutatás eredményeiről számol be a rendezvényen. Falus András immunológus, Buzás Edit immunológus, Moldvay Judit tüdőgyógyász és Sarkadi Balázs orvos, biokémikus ugyancsak a világjárvány jelenségeivel foglalkoznak a témában szervezett kerekasztal-beszélgetésen a Magyar Tudományos Akadémia jóvoltából.
A cikk a következő oldalon a további programokkal folytatódik, érdemes tovább lapozni!
Oldal: 1 2
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…
Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…