5 tipp, amivel búcsút inthetsz a bosszantó karanténkilóknak

Írta:
Kámány Andrea

A pandémia mindannyiunk életébe számos változást hozott. Volt, akit türelmesebbé varázsolt, megint mást összehozott a családjával. Ami azonban minden karantén lakót egyaránt érintett, az bizony a hízás.

A NÉBIH kutatása szerint minden negyedik felnőtt több, mint három kilót hízott a karantén alatt. Az otthoni lét során a rengeteg extra feladat miatt, egyáltalán nem maradt energia és idő a mozgásra. A Herbalife Nutrition és Antal Emese dietetikus tanácsai azonban most segítenek abban, hogy ezeket a plusz karanténkilókat hogyan kerüld el. Mutatjuk az öt egészséges tanács mindegyikét!

1. Tudatosan a karantén hízás ellen

Biztosan te is emlékszel arra, milyen érzés volt, amikor munka után hazaérve szinte azonnal lopóztál a hűtőhöz, hogy kiedd annak tartalmát. Az egész napos rohanásban ugyanis gyakran elfelejtünk enni. Az otthoni munkavégzésnél azt gondolhatod, hogy ez a probléma megoldódott, de bizonyára hamar szembesülni fogsz azzal, hogy otthon is egyik konferenciahívásból esel a másikba, és étkezés nélkül éled túl a napot. Természetesen ezt követően aztán este farkaséhesen, és kontroll nélkül pótolod a kimaradt tápanyagokat. Antal Emese dietetikus a rendszeres és tudatos táplálkozás fontosságára hívja fel a figyelmet. Ezzel nem csupán kontrollálni tudod testsúlyodat, de elkerülheted az extra és nehezen ledolgozható kilókat. A karantén hízás bizony nem játék.

2. Étkezz rendszeresen

A tudatosság fontos része, hogy rendszeresen étkezz és hagyj időt egy egészséges reggelinek. Tervezd meg tudatosan az étrendedet. Reggelire készíts egy szendvicset színes zöldségekkel, főtt tojással, zabkását gyümölcsökkel, vagy egy teljes értékű shake-et. Utóbbiban ugyanúgy megtalálhatók az értékes tápanyagok és tényleg energiát ad. Igazi napindító löketet jelenthet ahhoz, hogy a későbbiekben is bírd a strapát.

Egy finom, egészséges napindító segít a tudatos étkezésben (fotó: pexels/jane d)

További tippjeinket a következő oldalon találod!

Oldal: 1 2

Kámány Andrea

Friss

  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.