Check engine, guminyomás és alvázszám, te mindegyikkel tisztában vagy? Egy autó használata, karbantartása és javítása hatalmas költségeket emészt fel az évek során. És, ha már ennyit költünk szeretett négykerekűnkre, akkor illik róla tudni egyet s mást. Azt senki nem várja el, hogy minden autótulajdonos egy két lábon járó autószerelő legyen, de azért van néhány alapvető dolog, amit jó, ha megértünk és megjegyzünk autónkkal kapcsolatban. Annak érdekében, hogy autótulajdonosként magabiztosabbnak érezd magad, íme öt dolog, amit tudnod kell az általad vezetett járműről. Ez is érdekelhet: Megnyílt az első női autószerviz, ahol női szakértők várják a hölgyeket
Bízunk benne, hogy ezt mondanunk sem kell, de az első dolog, amit álmodból felkeltve is tudnod kell, az az autód gyártási éve, márkája, és konkrét modellje. Ez szerencsére a többségnek azért még megy, de azért így is tucatszám vannak az utakon azok, akik nem tudnák megnevezni ezt a három információt. És, hogy miért fontos mindez? Az autó javításához és karbantartásához szükséges folyadékok, alkatrészek és tartozékok az autó évétől, gyártmányától és modelljétől függnek, ezért nagyon fontos a pontos információ ismerete. Az autók kialakítása, felépítése és modelljei már egy év alatt jelentősen változhatnak, és így az ahhoz szükséges alkatrészek is, ezért fontos, hogy tisztában legyél saját
Az alvázszám, azaz más néven járműazonosító szám (VIN), az autó egyedi ujjlenyomata. Ez egy 17 jegyű szám, amely azonosítja az autó gyártási dátumát, helyét, gyártmányát, modelljét, motorméretét stb. Nem mondjuk, hogy jegyezd meg, de tudnod kell, hogy hol találod ezt a számot. Az alvázszám ismerete szerelőnél, biztosítónál, de autó adásvételnél is elengedhetetlen. Tipp: Milliók rajonganak a brazil kamionos bombázóért
Autó karbantartása, műszerfal jelzőlámpái és guminyomás, ezekről olvashatsz a következő oldalon.
Oldal: 1 2
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…