Idén is a divat mellett áll az Audi

Írta:
Kata

Február 2-6. között ismét jön a Budapest Central European Fashion Week. A BCEFW ezúttal több újdonságot tartogat: az eddigiektől eltérően a tervezők kreatív prezentációk keretében mutathatják be legújabb kollekciójukat. Az Audi pedig idén is támogatja a rendezvényt.

Az évente kétszer megrendezésre kerülő Budapest Central European Fashion Week régiónk egyik legmeghatározóbb nemzetközi divateseménye, melynek keretein belül a reflektorfény a hazai tervezők munkáira irányul. A most 11. alkalommal megvalósuló programsorozat 2023. február 2. és 6. között kerül megrendezésre. A 15 magyar, 2 lengyel és 2 szlovák divatmárkát felvonultató eseményre az exkluzív vendégek az Audi modelljeivel érkeznek majd a rendezvény helyszíneire, melyek közül két helyen, a Nemzeti Táncszínháznál és a Néprajzi Múzeumnál pedig az Audi modelljeit közelebbről is megismerhetik az érdeklődők.

D.Tóth Kriszta, Ördög Nóra és Gianni Annoni a Beauty Factory-n

A látogatók nemcsak az Audi prémium autóival, hanem a márka nagyköveteivel is találkozhatnak majd február elején. D. Tóth Kriszta, Ördög Nóra és Gianni Annoni is részt vesz majd az esemény „Beauty Factory” névre keresztelt programján, melynek keretein belül a résztvevő divattervezők által megálmodott kollekciókban vonulnak majd fel a vörösszőnyegen, így biztosítva nagyobb nyilvánosságot a Fashion Weeken prezentáló tervezőknek.

„A design és az elegancia a mi márkánknak is szerves része, így magától értetődő volt, hogy idén is komolyan támogatjuk a BCEFW-t. Számunkra azért is fontos ez az esemény, mert a budapesti Fashion Weeken résztvevő tervezők is hatalmas hangsúlyt fektetnek az innovációra. Mi az autógyártás, ők a divat területén törekednek arra, hogy újításokkal, formabontó megoldásokkal legyenek úttörői szakmájuknak. Mi nemcsak a mobilitásban, hanem az élet minden területén üdvözöljük az innovációt, és készek vagyunk támogatni azokat az elképzeléseket, melyek közelebb hozzák hozzánk a jövő megoldásait” – mondta el a rendezvény kapcsán Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója.

Budapest népszerűsítése is fontos küldetés

Az esemény idén megújult koncepcióval jelentkezik, melynek köszönhetően még több réteghez juthat majd el a kortárs divat és még intenzívebben lesz jelen a rendezvény a fővárosban február elején. „Az év első divathetének fő programelemét, a kollekciók prezentálását idén stratégiai megfontolásból Budapest több ikonikus helyszínén tartjuk meg. Számos, sikeres nemzetközi példa bizonyítja, hogy egy ilyen kreatív esemény hatására megélénkül az érdeklődés az adott desztináció iránt. A nagy olvasottságú, nemzetközi újságírók és a kiterjedt követőtáborral rendelkező véleményvezérek tudósításai egy széles réteggel ismertethetik meg Budapest gyönyörű nevezetességeit, rendhagyó attrakcióit. Ezért is vállaljuk minden szezonban, hogy egy úgynevezett hospitality tourt szervezünk a számukra, melynek köszönhetően a város szépségei mellett a magyar ízeket is, vagyis a gasztronómiai kínálatot is megismerhetik. Célunk, hogy nemcsak a tervezők kreativitásán, hanem a helyszínek változatosságán keresztül is erősítsük Budapest regionális turisztikai szerepét és úgy általában véve az országimázst is” – nyilatkozott a koncepcióváltásról Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója.

Fotó: Porsche Hungária

Kapcsolódó:

Kata

Friss

  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.
  • Autók

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3 – győzelemmel tért vissza a Gamota Racing a Slovakia Ringen

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3, és nem is akárhogyan…

2026. 06. 10.
  • Aktuális

A nyár slágerei: ehető növények, mini dzsungel és wellness élmény a teraszon

A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini…

2026. 06. 10.
  • Autók

Kia PV5 Passenger: megérkeztek a 6 és 7 üléses elektromos családi és shuttle modellek

A Kia a PV5 Passenger új, 6 és 7 üléses változataival tovább bővíti Platform Beyond…

2026. 06. 10.
  • Autók

Audi Nuvolari GT3? A négykarikások új hiperautója már most felkavarta a versenysport állóvizét

Egy fotó, ami beindította a találgatásokat Az Audi nem aprózta el az új Nuvolari bemutatását.…

2026. 06. 09.
  • Hírek

Márquez visszatért a trónra: kaotikus Magyar Nagydíj után századik győzelem a MotoGP-ben

Dupla győzelem és dominancia a magyar hétvégén A Ducati 33 éves klasszisa 266 napnyi szünet…

2026. 06. 08.