Az autóipari technológiák felhasználási területe nem korlátozódik a gépkocsira. A Lexus például hatásos megoldást talált arra, hogy az ügyfelek akkor is testközelből ismerkedhessenek meg kiszemelt új autójukkal, ha személyesen nem kereshetik fel a bemutatótermet. Akár a koronavírus pandémia hozadékának is tekinthetjük tehát, de jelentőségében jóval nagyobb a Lexus AR Play technológia, amely kiterjesztett valóságú megjelenítés segítségével mutatja meg az érdeklődőknek a kiszemelt modellt – elsőként a megújult IS szedánt. Hogy fog mutatni az új kocsi a házunk előtt, és harmonizál-e a bőrkárpit színe kedvenc ruhánk árnyalatával? Ezekre a kérdésekre régen csak azután kaptunk választ, hogy átvettük autónkat. És bár ezek határozottan a fejlett világ problémái, a hatékony konfigurálás a hosszú távú ügyfélelégedettség első lépcsője – és mint ilyen 2020 autóipari újításai közt a helye!
Még egy szabadidőjármű, ráadásul benzinpusztító sportmotorral? Igen, de mégsem: a Mercedes luxusterepjárója 48 voltos mild hibrid rendszerrel csíp le fontos decilitereket a fogyasztásból, és csökkenti kézzel fogható mértékben a motor kedvezőtlen üzemi tartományában (például elinduláskor) jelentkező széndioxid-kibocsátást.
Persze egy 603 lóerős V8-as turbómotor soha nem lesz a környezetvédelem szimbóluma, de a Daimler fejlesztése jól mutatja, hogy a hibridizáció hozzátesz, nem pedig elvesz az autózás élményéből. Ugyanez igaz a modell aktív kanyarstabilizátorára, amely kanyarban feszesen, úthullámokon stabilan, rossz minőségű aszfalton kényelmesen tartja az autót.
A Cadillac Super Cruiser technológiájához hasonlóan a Nissan ProPilot 2.0 is képes arra, hogy a követési távolságot és a sebességet akár ívmenetben is tartsa, sőt, akár sávot váltva előzésbe is kezdjen. A nagy különbség, hogy a tisztán elektromos Ariya szabadidőjármű fedélzetén debütáló technológia lehetővé teszi, hogy huzamosabb ideig a kormány elengedésével haladjunk. Ezzel megvalósul a harmadik szintű autonóm közlekedés, innen pedig már csak egy (igaz, elég nagy) ugrás, hogy bizonyos jól meghatározható útszakaszokon teljes mértékben az autóra bízzuk a közlekedést.
Könnyű úgy nagyszerűt alkotni, ha nincsenek anyagi korlátaink? Egyfelől igen, másfelől viszont új ötletek nélkül a pénz önmagában csak az unalomig ismert megoldások ismétlésére alkalmas. A Ghost tervezői fogták a létező technológiákat – a radaros és kamera alapú érzékelőket, a légrugózást, a műholdas helymeghatározást, és így tovább –, s ezeket egybe gyúrva hozták létre azt a kényelmi és biztonsági rendszert, amely az autó közvetlen és tágabb környezetének pontos ismeretében módosítja a lengéscsillapítók és a sebességváltók beállításait.
Ha ez nem volna elég, vessünk egy pillantást a megvilágított hűtőmaszkra vagy a lézerrel átlyuggatott műszerfalra, amelyből sejtelmesen árad a fény. Ezek a megoldások hitelesen ültetik át a XXI. századba a kézművesség több évszázados hagyományait.
Az összeállítás a következő oldalon többek között az autóipari újítások kakkuktojásával, az e-útseprővel folytatódik.
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…
A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…
A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…