Vége a korlátozásoknak, 10 ezer korsó ingyen sör várja a budapestieket

A kijárási korlátozások vasárnap éjfélkor megszűnnek Budapesten. A magyar kézműves-sör piac egyik nagy főzdéje, a FIRST Craft Beer ez alkalomból 10 000 korsó ingyen kézműves sörre hívja meg a fővárosiakat. A sörfőzde célja az akcióval, hogy megköszönje a budapestiek kitartását és fegyelmezettségét a járványhelyzet alatt. A vendéglátóhelyeket pedig így segítik az újranyitásban.

A szervezők egy Facebook-eseményt hoztak létre, és már azt is lehet tudni, hogy az esemény kezdő időpontja május 21. A kampány neve – Félig tele – a mondásból ered, mely szerint az optimista mindig féli teliként látja azt a bizonyos poharat. A mostani helyzetben nehéz optimistának lenni, a FIRST azonban éppen ezért döntött ezen elnevezés mellett. A kezdeményezéshez olyan vendéglátóhelyek csatlakoztak, mint például a Szimpla Kert, az Élesztőház, a Beer Brothers, a Mazel Tov vagy a FIRST Local Madách Tér. A Félig tele akció vagyis az ingyen sör minden vendéglátóhelyen azonos időpontban érhető majd el – a készlet erejéig. A FIRST cserébe mindössze annyit kér csak a fogyasztóktól, hogy az ingyen sör poszt vagy videó formájában kerüljön fel a közösségi oldalaikra a #feligtele hashtaggel.

Ha az ingyen sör ízét szinte már a szádban érzed, és részt vennél a programban, ne légy felelőtlen, autódat hagyd otthon, inkább menj gyalog. Élvezd, hogy újra tied a város!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •