Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll. Azt már kevesebben, hogy a mindennapjaiban legalább ennyire fontos szerepet tölt be a vezetés is. Az autópálya az igazi terepe, a fehér autókhoz különösen vonzódik és számára az sem kérdés, hogy egy autó hangrendszerének valóban jól kell szólnia. Kialakult rutinokról, bosszantó apróságokról, kedvenc pillanatokról és arról is beszélgettünk, miért nem ülne már vissza kisautóba.

Emlékszel még, milyen volt a jogsiszerzése időszaka?

Elég korán jött az életemben, hogy én meg szeretnék tanulni vezetni, így amint betöltöttem a 17-et, már a kormány mögött ültem. Nem mondom, hogy zökkenőmentesen ment minden és csak jó élményeim vannak a kezdetekről – volt itt oktatóváltás és voltak feszült pillanatok bőven –, de végül csak meglett. Nem sokkal később vidékről felköltöztem Budapestre és hamar kiderült, hogy a fővárosi közlekedés egészen más műfaj. Vettem pár órát Budapesten is és egyre jobban belejöttem.

Maradt meg benned valamilyen emlékezetes iránymutatás, vagy akár bosszantó mondat valamelyik oktatódtól?

Az egyiknek volt egy örök mondása minden egyes irányváltás előtt: „Nézi, jelzi, nézi, jelzi!” – ezt mintegy mantra, folyamatosan ismételgette. Akkor persze az ember szívta miatta a fogát, mert elég „idegesítő” tudott lenni, de utólag már mosolygok rajta. Az biztos, hogy egy életre belém égett.

Mi volt az első autód?

Egy Daewoo Matiz. Kicsi volt, aranyos, tipikus első autó. Viszont elég hamar tönkrement a motorja és mindenki győzködött, hogy adjam el. Így is lett, utána jött egy Citroën, amit nagyon szerettem, igazi trendi kisautó, fekete-narancs belső, kényelmes kagylóülések, csajos beltér. Rengeteget jártam vele vidékre anyukámhoz, az egyik kedvenc autóm volt.

Miért váltottál?

Az M5-ösön volt egy elég csúnya balesetem sajnos és onnantól kezdve elkezdtem félni a kis autóktól. Akkor döntöttem el, hogy SUV-ra vagy terepjáróra váltok. Először egy háromajtós, majd egy ötajtós Vitarám volt és azóta is ennél a vonalnál maradtam. Anyaként pedig jelenleg el sem tudom képzelni, hogy ez valaha is változni fog, az igazi biztonságérzetet számomra ezek az autók adják.

Éltél több évet külföldön, ebben az időszakban vezettél jobbkormányos autót is.

Igen, Ausztráliában és Angliában is. Az eleje nagyon vicces volt: index helyett ablakot töröltem folyamatosan, váltásnál az ajtót kerestem. Illetve a körforgalmakat is szokni kell, más az irány, de meglepően gyorsan átáll az ember, mondhatni egy-két nap alatt. A nehezebb inkább az volt, amikor sűrűn váltogattam az itthoni és a kinti vezetést, na akkor néha összekeveredett minden.

Mit ad neked ma a vezetés?

Őszintén? Sokszor valódi terápia. Volt időszak, amikor egy nehéz nap után csak beültem este az autóba, és mentem, amerre vitt az út. A dugót viszont utálom. Ha időre kell menni, és minden áll, az teljesen ki tud készíteni. Autópályán viszont imádok vezetni. El sem tudom képzelni már az életemet vezetés nélkül.

Mennyi időt töltesz egy héten autóban?

Nagyon sokat. A kislányom iskolája messze van tőlünk, reggel ideális esetben 40 perc az út, vissza 30, de dugóban simán lehet egy óra is. Ezt napi 2x megteszem oda-vissza. És akkor ez még csak az otthon-iskola távolság.

Ilyenkor mivel telik az idő?

Beszélgetünk, játszunk, szólásokat-közmondásokat elemzünk, angolozunk, készülünk az iskolára. Abszolút hasznosan töltjük, ha már ennyit kell utazni. Az autó is végülis egy közösségi tér, nem csak közlekedési eszköz.

Mit csinálsz, amikor egyedül ülsz az autóban?

Zenét hallgatok vagy telefonálok. Amikor például dolgozunk egy új dalon, sokszor tízszer is végihallgatom egymás után vezetés közben.

Van egyébként valamilyen tipikus autóba „beülős” rutinod vagy bármi, ami bosszant indulás előtt?

Az ülésbeállításra kényes vagyok, de a mostani autóm ezt szerencsére megoldja: mindenkinek a saját beállításai jönnek elő beszállás után. Viszonylag sok autót és típust vezettem már az elmúlt évek alatt, úgy érzem könnyen váltok. Nem igazán alakult ki tipikus rutinom, amit mindegyiknél ugyanúgy csináltam, csinálnék és csak az induláshoz köthető.

Milyen autód van most?

Egy BMW X5 – a Bavarian Classics jóvoltából, most egy évig ezzel az autóval járok – amivel egyszerűen nem tudok betelni. Ráadásul fehér, imádom a fehér autókat. Eszméletlenük sok funkciója van, a negyedét sem használom ki szerintem. Már-már olyan, mint egy mozgó robot. Női szemmel kicsit félretéve a lóerőket és a teljesítményt, az egyik kedvencem, hogy a pohártartó hűt-fűt, a kislányomé pedig az ülésmasszázs. Nagyon praktikusak, logikusak és valóban kihasználhatók benne a tárolók, a csomagtartó is tele van intelligens megoldásokkal. Imádom azt is, hogy külön account-ot tudok beállítani és ha én használom az autót, minden funkció rögtön a saját beállításaim szerint működik, még a hangulatvilágítás is. A hangrendszernek meg olyan brutális hangázása van, hogy sok új zenét is az autóban hallgatok meg először, ott szól igazán jól.

Dízel, benzin, elektromos?

Dízel. Jól fogyaszt, erős, abszolút passzol ehhez az autóhoz. A hibriddel is szemeztem, de a jelenlegi életvitelemhez és ehhez a modellhez ez volt a legjobb választás. Egy igazi erőgép.

Van olyan extra, ami nélkül ma már nem tudnál élni?

A 360 fokos kamera. Felülnézetből látom az autót, pontosan tudom, mennyi helyem van parkolásnál, bárhová beállok vele. És a valóban ütős hangrendszer, ami zenészként számomra nagyon fontos.

Van valami, amitől igazán tartasz vezetés közben?

A hó. Nem magától az autótól és a vezetéstől félek, hanem a többi autóstól. Sokszor nem az a kérdés, te mit tudsz, hanem hogy a körülötted lévők hogyan reagálnak.

Mit ad számodra igazán egy autó?

Szabadságot. Egy helyet, ami teljesen az enyém, ahol összeér a zene, a csend és a gondolatok. Az egész pedig egy napfénytetővel lesz igazán teljes, az már nem csak utazás, hanem egy apró szelete a végtelenségnek.

Villámkérdések:

• Automata vagy manuális? Automata.
• Zene vagy podcast? Zene.
• Waze vagy gyári navi? Waze.
• Város vagy autópálya? Autópálya.
• SUV vagy kisautó? SUV.
• Tempomat? Soha.
• Vezetési stílus? Tempós, de figyelmes.