Volvo C40 Recharge: eszméletlen erő lakik ebben az e-autóban – Kipróbáltuk!

Írta:
Drive Me Baby

A Volvo C40 Recharge modellt tavaly év közepén mutatta be a svéd gyártó. Sokan várták már a modellt, hiszen egyből két új színt is hozott a márka palettájára. Ugyanis ez a szabadidőautó a Volvo első teljesen elektromos crossovere és az első olyan modell a kínálatban, ami teljes egészében bőrmentes. A belső tér az új Nordico borítást kapta, és mostantól ne is keresd a bőrborítást egyetlen teljesen elektromos Volvóban sem, ugyanis a cég a fenntarthatóság jegyében ezt az alternatív anyagot fogja használni helyette. És hogy mit tud valójában a Volvo C40 Recharge Twin Pro a maga 408 lóerejével, 444 km-es hatótávjával és két villanymotorjával? Annyit elárulunk előre, hogy egy nagyon ütős e-autót raktak össze a svédek! Ez a tesztünk is érdekelhet: Volvo XC40 – az extrákkal megtömött kompakt SUV

Volvo C40 Recharge: Trükkös formaterv

Bár a Volvo crossovernek hívja a modellt, méreteiből fakadóan nyugodtan lehetne akár SUV is, hiszen az autó 4440 mm hosszú, 1596 mm magas és 2035 mm széles tükrökkel együtt. A karosszéria méretéhez képest feltűnően nagy tengelytávja van, az első és a hátsó közötti távolság eléri a 2702 mm-t. Az autót körbejárva érdekes vizuális élményben lehet részünk. Mivel nagy a hasmagassága (171 mm), ezért simán alá lehet látni, közben pedig a lekerekített és ívelt hátsó rész miatt kisebbnek tűnik egy középkategóriás SUV-hoz képest. (Innen nézve tehát jogos a crossover elnevezés). Valójában egy kupészerű crossoverrel van dolgunk. TIPP: SUV, kombi, kupé, és a többiek: tudod, melyik mit jelent?

Elől 235/45, hátul 255/40-es abroncsok a 20 colos keréktárcsákon (Fotó: Drivemebaby)

Ami még érdekes – bár nem egyedi, de nem is megszokott -, hogy az első és hátsó tengelyen eltérő méretű gumiabroncsokat találunk. A formaterve nagyban hasonlít a már elektromos változatban is elérhető Volvo XC40-re, aminek benzines hajtású változatát mi is kipróbáltuk korábban. A hasonlóság persze nem véletlen, hiszen mindkét típus ugyanarra a platformra épül. A pixel LED fényszórók pedig határozottan jól állnak a C40-nek.

Tesztünk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3 4

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Mission Matcha és Cold Press Carrera: már a kávészünetet is a Porsche tervezi

Egy Carrera hideg habbal, vagy inkább egy kókuszvizes Mission Matcha? A Porsche körül most azok…

2026. 11. 08.
  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.