T-Roc crossover nyito

A Volkswagen 2017-ben bemutatott, sorban negyedikként érkezett SUV-ja amennyire egyszerű, olyannyira nagyszerű. A Volkswagen T-Roc ugyanis nem megjelenésével, vagy óriási termetével csábít. A crossover esszenciáját menet közben fedezi fel vezetője.

Ízlésünkre szabható crossover

Az általunk kipróbált 150 lóerős, automata váltós Style változat külseje ugyan bevállalós, mégsem hivalkodó. Hozzánk fekete-tölgy, barna metál fényezéssel, igazi marcona külsővel érkezett. A hűtőrácsba épített LED-es fényszóró, és a 16 colos kerék felett húzódó fekete kerékjárati ív pedig mindinkább ráerősít a T-Roc tekintélyt parancsoló megjelenésére.

Marcona külső barna-metál fényezéssel

Noha én kifejezetten szeretem a kicsit férfias megjelenésű autókat, egy domináns színnel sokkal karakteresebbé válhatna ez az autó. Szerencsére ebben egyetért velem a gyártó is, hiszen a karosszéria színe még egy színnel kombinálható, amely a tetőn, az oldalsó visszapillantó tükrökön, valamint az A oszlopon teljesedik ki. Külön kérésre pedig a keréktárcsák színét, és a belső kárpitot is variálhatjuk, így összesen 24 féle színkombináció állítható össze.

A csomagtérajtó a Volkswagen embléma megnyomásával nyílik

A 4235 mm hosszú, 1819 mm széles és 1573 mm magas Volkswagen T-Roc külsejét határozottan feldobja a kupésan ívelt tetőív és az emblémával nyitható csomagtartó, ami önmagában 445 literes, de a hátsó ülések lehajtásával 1290 literesre bővíthető. Az elektromos csomagtérajtóért azonban hangosan kiáltott tesztautónk, mivel két teli kézzel csak nagyon nehézkesen ment a lecsukás. Nem csupán nagyon magasra kellett nyújtózkodnom, de kifejezetten nagyobb erőkifejtésre is szükségem volt a lecsukáshoz.

Letisztult belső, könnyű kezelhetőség

A crossover belseje nem okoz nagy meglepetést annak, aki már valaha is utazott Volkswagenben. A megszokott letisztultság, stílus és elegancia itt sem marad el. A két tónusú színkombináció kifejezetten feldobja a belső teret, amelynek színét szintén megválaszthatjuk. Csak úgy, mint a kárpit anyagát, ami a tesztautóban szövetborítás volt. Extraként kérhető bőrkárpit, sőt akár deréktámasz is.

A tesztautó ülései szövetborítást kaptak

A magasított ülések nem csupán kényelmesnek bizonyultak, de nagymértékben növelték a biztonságérzetemet is. A kényelem a hátsó ülésekről is elmondható, azonban a tér itt már jóval kisebb. Hosszú távon egy magasabb utas kifejezetten szűkösnek érezheti a Volkswagen T-Roc hátsó utasterét. A kilátás a magas üléseknek köszönhetően azonban majdnem minden irányban tökéletes. Egyedül a hátsó szélvédő volt számomra használhatatlan, mivel magas elhelyezkedése és sötétített üvege miatt lényegében átláthatatlanná vált.

A komfortos vezetési élményt növeli az ülésfűtés, valamint az alapfelszereltséghez járó esőérzékelős ablaktörlő, az elektromosan állítható és fűthető külső tükrök, valamint a két előoldali olvasólámpa. A kényelemhez hozzájárul még a könyöktámasz is, bár ezt sajnos nem tudtam értékelni, mivel az ülés előrébb húzásával a könyököm messze elmaradt a támasztól. Az alatta megbújó rekeszt azonban már bőven ki tudtam használni. Esti vezetés közben pedig kifejezetten üdítő érzés volt megtapasztalni, hogy milyen, amikor a mögöttem közlekedő autó lámpája nem világítja ki a szememet. A Volkswagen T-Roc belső tükre ugyanis elektrokromatikus, vagyis megvilágítás esetén automatikusan elsötétedik.

A középkonzolon helyet foglaló, kézközelséget érzékelő érintőkijelzőt kifejezetten könnyen kezelhető menüfunkcióval látta el a kivitelező. Saját navigációval azonban nem rendelkezik a T-Roc (mi legalábbis nem találtuk meg a tesztkocsiban), helyette a telefonunkon lévő applikációkat hangoltuk össze a crossover rendszerével. Ekkor pedig már mindent kezelni tudunk az érintőképernyőn.

Crossover – a biztonságra építve

A Volkswagen T-Roc számos balesetmegelőző funkcióval kérhető. Az általunk vezetett modellben például megtalálható volt az Emergency Assist. Ennek lényege, hogy egy egészségügyi vészhelyzetben az autó átveszi tőlünk az irányítást. Amennyiben azt érzékeli, hogy a vezető nem fékez, gyorsít és kormányoz, akkor a crossover rövid fékezéssel, sávon belüli oldalirányú mozgással addig lassítja az autót, míg az teljesen meg nem áll. Az alapfelszereltségben megtalálható továbbá a Front Assist funkció, amely a ráfutásos balesetek veszélyét csökkenti a vészfék és gyalogosfelismerő rendszerével, valamint a sávtartó funkció, de kérhető a Blind Spot Sensor is, amely a holtteret figyeli.

A kormány mögötti műszerfalon az analóg órák közötti részen mi választhatjuk ki, hogy mi jelenjen meg

A Volkswagen T-Roc számos balesetmegelőző funkcióval kérhető. Az általunk vezetett modellben például megtalálható volt az Emergency Assist. Ennek lényege, hogy egy egészségügyi vészhelyzetben az autó átveszi tőlünk az irányítást. Amennyiben azt érzékeli, hogy a vezető nem fékez, gyorsít és kormányoz, akkor a crossover rövid fékezéssel, sávon belüli oldalirányú mozgással addig lassítja az autót, míg az teljesen meg nem áll. Az alapfelszereltségben megtalálható továbbá a Front Assist funkció, amely a ráfutásos balesetek veszélyét csökkenti a vészfék és gyalogosfelismerő rendszerével, valamint a sávtartó funkció, de kérhető a Blind Spot Sensor is, amely a holtteret figyeli

A parkolást segítő asszisztenciákkal igazi szórakozás volt számomra a be-, és kiállás. A Park Assist segítségével az autó saját maga választja ki a legmegfelelőbb parkolóhelyet, úgy, hogy közben az út mindkét oldalát figyeli. Elsőre ugyan kicsit bizarr érzés volt teljes mértékben átadni az irányítást a járműnek, de el kell ismernem, hogy tökéletesen parkolt le minden általam kipróbált helyzetben. Ráadásul nem kellett azon sem aggódnom, hogy vajon beférek-e a szűk helyekre. A tolatókamera kifejezetten jól érzékeli a távolságokat, és este is tűéles képet jelenít meg.

Sport üzemmódban igencsak megindul alattad a T-Roc

Tökéletes harmónia az utakon

A Volkswagen T-Roc modellt nem csupán kényelme miatt volt élmény vezetni, hanem szinte hangtalan suhanása miatt is. A városi crossover ugyanis olyan csendes alapjáraton működik, hogy a piros lámpánál állva nem mindig tudtam eldönteni, vajon a Start-Stop motorleállítása kelt életre, vagy valóban jár az autó. Magas fordulatszám mellett ugyanezt a halk suhanást biztosítja, és még 150 km/órás sebességnél is úgy érzi az ember, mintha csak sétakocsikázna. A kanyarokban tökéletesen tartja magát az autó, minimális billegést sem tapasztaltam. Az autó ilyen mértékű sterilitása azonban kicsit furcsa is, a szervokormány miatt a jármű ellenállásából sajnos alig lehet valamit érezni.

Az 1.5 literes TSI motor 150 lóerős teljesítményével, 250 Nm nyomatékával részterhelésnél csupán két hengert működtet, ami kifejezetten gazdaságos a városi közlekedésben. Ebből szintén semmit nem tapasztalunk, csupán a műszerfalon megjelenő felirat jelzi aktivitását. A vezetési üzemmódot szintén kedvünk szerint variálhatjuk. A Sport mód életre hívásával sokkal erőteljesebbé válik az autó, bár ezt a budapesti közlekedésben nem igazán lehetett kihasználni. Az egyhetes tesztvezetés során 8,7 literes átlagfogyasztást sikerült elérnem. Ebben volt autópályán haladás, és araszolás a városi forgalomban egyaránt.

Azoknak, akik a biztonságot és a szakértelmet keresik négykerekű társukban

Volkswagen T-Roc: összegzés

A Volkswagen T-Roc igazán szerethető társ lehet. Praktikus, kényelmes és végtelenül biztonságos. A tesztünkben szereplő Style felszereltséggel 8 972 220 forintért hazavihető, alapfelszereltséggel pedig 7 546 250 forintért találhat gazdára, amelyben már elérhető a legtöbb biztonsági funkció. A crossover azoknak ajánlható, akik nem a száguldás szerelmesei, hanem a biztonságot és a szakértelmet keresik négykerekű társukban.

A márka legújabb és legkisebb SUV-ja egyébként a T-Roc, amelyet már szintén kipróbáltunk, és amelyről készült tesztünket itt olvashatod el.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •