A főpolgármester rendelete szerint, a koronavírus-járvány megfékezésének céljából március 15-től azonnali hatállyal, határozatlan időre bezártak a fővárosi fürdők és az Állatkert is. Március 17-től pedig határozatlan időre bezárnak a Szépművészeti Múzeum és tagintézményei, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Vasarely Múzeum a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel. A gyűjtemények ugyanakkor a kényszerű bezárás alatt aktívan kívánják megosztani a közönséggel digitális tartalmaikat, megnyílnak a virtuális kiállítások – tájékoztatott a Szépművészeti Múzeum.
Hétfőtől virtuálisan bejárható a Magyar Nemzeti Galéria Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című kiállítás az intézmény honlapján. Már elérhető a Remekművek az oktatásban című oldal is. A gyűjtemény fontos műveit bemutató felület a közoktatásban is jól hasznosítható történelem, magyar nyelv- és irodalom, illetve vizuális kultúra órákon. A Szépművészeti Múzeum oldalán is számos tematikus túra mutatja be a múzeum gyűjteményét. A múzeum oldalán azt írják, hogy a korábbi programjaikra elővételben vásárolt jegyek későbbi felhasználási lehetőségéről később adnak tájékoztatást.
A koronavírussal kapcsolatos híreinket itt olvashatod. Többek között arról is írtunk, hogy március 19-től tanszüneti menetrend szerint indulnak a járatok Budapesten. Érdemes tudni, hogy már nem lehet felszállni az első ajtón a BKV busz- és trolijárataira, megszűnik a helyszíni jegyértékesítés is.
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…