Világ körüli költözködés Land Cruiserrel: egy fiatal pár története

Írta:
Drive Me Baby

A Toyota terepjáró története

Joss Quilty Land Cruisere a legendás modellcsalád igavonójának számít. Az 1984 óta változatlan formában gyártott 70-es szériát sem Európában, sem Észak-Amerikában nem forgalmazzák. (Egyenes ági leszármazottja viszont az a nálunk is kapható Land Cruiser Prado, amely hosszas evolúciós folyamat során fejlődött ki a 70-es egy közúti használatra alkalmasabb, kevésbé robusztus változatából.)

Példány az első facelift előtti időkből

A típus első jelentős modellfrissítésére 1999-ben (azaz a gyártás beindítása után 15 évvel) került sor. A merev első tengely laprugóit ekkor cserélték csavarrugókra. A hátsó laprugókat hosszabbra méretezték, öt helyett hat csavarral rögzíthető kerekeket vezettek be, módosították a kormánykereket és az első irányjelzőket. 2007-ben tisztább üzemű motorokat és áttervezett futóművet vezettek be; azóta csak apróbb módosítások, illetve új karosszériavariánsok hoztak változatosságot az immár 36 éves típus életébe. Az Új-Zélandról Nagy-Britanniába elzarándokolt példány az első facelift előtti időkből származik. Kivitelét tekintve úgynevezett csapatszállító (Troop Carrier, 1999 után 79-es modell), amelynek hosszú rakterébe a két oldalfal mentén, a menetirányra merőlegesen lehetett üléspadokat beépíteni.

Toyota Land Cruiser Troop Carrier

A pár utazása ezen a YouTube csatornán nézhető vissza, íme egy videó:

Fotók: Globo Overland (Facebook, YouTube, Instagram), Joss Quilty/SWNS

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.
  • Autók

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!

A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…

2026. 10. 31.
  • Egyéb

Van, aki tortát kap a születésnapjára, Drake egy ritka Ferrari Testarossát

Egy kerek születésnap különleges ajándékot érdemel, Drake esetében pedig egészen magasra került a léc. A…

2026. 10. 31.
  • Autók

Babakék doboz, színes egyéniség – Kia EV2 SR Earth teszt

A Kia EV2 Frost Blue fényezésével hamar megszerettette magát: végre egy kisautó, amelynek a színválasztásánál…

2026. 10. 30.
  • Lifestyle

Mélypontról Hollywoodig: Budapesten járt a Mortal Kombat kétméteres óriása

A Mortal Kombat II sztárja, Martyn Ford Budapestre látogatott, ahol a Superior14 új nemzetközi márkanagyköveteként…

2026. 10. 30.