5 gyönyörű város, amelyet kajakban evezve is végigjárhatsz

Írta:
Drive Me Baby

Az elmúlt években a kajakozás egyik legfelkapottabb formája az úgynevezett városi kajakozás lett, ami nevéből adódóan városi környezetben, csatornákon át, házak között történik. Aki még nem próbálta, feltétlenül tegye fel a bakancslistájára a városi kajak-kenu, esetleg SUP lehetőségét, ugyanis ezáltal egészen új oldaláról ismerhetsz meg egy adott várost.

Szerencsére nem kell profi sportolóknak lenned, hogy kipróbálhasd a városnézés eme izgalmas formáját. Számos világváros kínálja a városi kajakozás lehetőségét a kalandvágyók számára. Sőt, az olyan városok, mint például Velence vagy Koppenhága ilyen módon, közvetlenül a vízről nyújtják a legnagyszerűbb élményt. Olvass tovább, és megtudhatod, melyek a legjobb városi kajak-kenu lehetőségek a világ körül.

1. Tokió, Japán

A japán főváros egy hamisítatlan távol keleti megametropolisz végtelen felhőkarcolókkal, neon fényekkel és mindig sürgő-forgó embertömeggel. Egy nyugati turista számára Tokió belvárosa első alkalommal bizony ijesztőnek és „bevehetetlennek” tűnhet. Azonban létezik Tokiónak egy ennél nyugodtabb, visszafogottabb arca is, amit legjobban a vízről érdemes felfedezni. A városon átfutó szövevényes csatornarendszer teljes egészében alkalmas a vízi sportok űzésére, így például a kajakozásra is.

Ha igazán felejthetetlen élményt szeretnél, március-április környékén a Sakura idején látogass ide, ugyanis ekkor virágzanak a világhírű japán cseresznyefák, amik alatt kajakozni szinte már nem is evilági élmény. A vízre hulló szirmok egyenesen romantikussá varázsolják ilyenkor ezt a dübörgő metropoliszt.

A következő oldalon további kajak-kenu és SUP lehetőségeket mutatunk a nagyvilágból.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.