nyári autós utazás határátlépés szabályai
(Fotó:Freepik)

A nyári autós utazás számtalan kihívást rejteget magában: a szélsőséges időjárás, a megnövekedett utasforgalom és az ilyenkor nagyobb vadveszély is feladhatja a leckét még a tapasztalt sofőröknek is. Ha az utazás előtt már minden szükséges intézkedést megtettünk a kocsin, íme néhány tipp, hogy mire érdemes odafigyelni az út során.

Folyadék, légkondi, napszemüveg – a nyári autós utazás legfontosabb kellékei

A KSH adatai alapján a májustól augusztusig terjedő időszak évről évre kitüntetett helyet foglal el a közlekedési balesetek statisztikáiban. A frontok, illetve a hosszan tartó kánikula hatására csökken a koncentrációs képesség és nő a reakcióidő, ami a balesetek számának akár 33%-os növekedését is eredményezheti klímával nem rendelkező járművek esetében. A nyári időszakban törekedjünk a megfelelő folyadékpótlásra. Ha van, használjuk a légkondicionálót is, aminek hőfokát maximum 4-6 fokkal állítsuk alacsonyabbra a környezeti hőmérsékletnél, hogy elkerüljük a megfázást. Öltözzünk jól szellőző, lenge ruhákba. Készítsünk be az autóba egy kifejezetten erre a célra félretett, UV szűrővel ellátott napszemüveget, hogy a gyakran vakítóan intenzív napsütés se zavarjon a vezetésben.

Kerüljük el a forgalmas útszakaszokat

A nyári autós utazás során a szélsőséges időjárás mellé gyakran társul – néha érthetetlen módon – a szokottnál jóval nagyobb közúti forgalom, különösen a nyaralóövezetekhez vezető útszakaszokon. Indulás előtt mindig ellenőrizzük útvonaltervező alkalmazás vagy az Útinform segítségével a várható forgalmat, és válasszunk egy kevésbé népszerű alternatívát. Az útvonal megtervezésénél ne feledkezzünk meg az útdíjakról sem. Ha bizonytalanok vagyunk autónk műszaki állapotával kapcsolatban, mérlegeljük az autóbérlés lehetőségét is. Az ilyen, és ehhez hasonló praktikákkal nem csak a tumultusból eredő veszélyforrásokat kerülhetjük el, de a torlódások és beálló útszakaszok kellemetlenségeitől is megkímélhetjük magunkat.

forgalmi dugó városban
Ha lehet, ütemezzük az utazást egy kevésbé forgalmas időszakra; fotó: Freepik

Vadveszély esetén dudáljunk rá az állatra

Szintén sok kellemetlenséget okozhat a nyári autós utazás során a nagyobb vadállat aktivitás. Különösen veszélyes lehet a jellemzően július végén megkezdődő őznász. Ennek során a párválasztással elfoglalt őzek esetenként akár több száz fős csordában vonulnak át az úttesten. A nyári hónapokban ezért haladjunk különösen óvatosan az erdővel, sűrű bozótosokkal és szántókkal szegélyezett útszakaszokon akkor is, ha nem figyelmeztet erre tábla. Ha mégis vadállat kerülne az autó elé, a fékezéssel egyidejűleg ajánlott dudálni. Ez jó eséllyel elriasztja az állatot. Ha pedig már megtörtént a baj, az elakadásjelző háromszög és a vészvillogó felkapcsolása után hívjuk a 112-es központi segélyhívó telefonszámot.

Utazás autóval: lássunk ki az ablakon nyáron is!

Az autó általános ellenőrzése mellett ne feledkezzünk meg a még a tartályban maradt téli ablakmosófolyadék nyári, bogároldó anyagot is tartalmazó keverékre való cseréjéről. Szintén hasznos lehet a télen esetleg elridegedett ablakmosólapátokat újakkal pótolni.

Forrás: Mercarius Flottakezelő

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •